2026. április 27., hétfő

Papíralapú dokumentáció nélkül is lehet már lízingelt járművet forgalomba helyezni

Elektronikus úton intézhető a teljes eljárás a szerződéskötéstől a regisztrációig

Immár elektronikusan, papíralapú dokumentáció nélkül is lehetőség van lízingelt járművek regisztrációjára a belügyminisztérium ügyfélszolgálatain – közölte a Cégnyilvántartási Ügynökség (APR). A közlemény szerint ezt az APR, a Belügyminisztérium és a Szerbiai Lízingcégek Szövetsége közös projektje tette lehetővé.

Az új szolgáltatás jelentősen egyszerűsíti és felgyorsítja a járműnyilvántartásba vétel folyamatát, a feltétel azonban az, hogy a pénzügyi lízingszerződést elektronikus formában kössék meg.

Az APR kiemelte, hogy a digitalizáció révén tovább egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások, és a szolgáltatások gyorsabban, hatékonyabban válnak elérhetővé a polgárok és a jogi személyek számára.

Az első ilyen módon lebonyolított járműregisztrációt március 27-én a vračari rendőrőrsön végezték el egy, az Intesa Leasing által megkötött szerződés alapján.

Magyar ember Magyar Szót érdemel