A szerb oktatási minisztérium letett a tanórák időtartama lerövidítésének ötletéről – erősítette meg a Kurirnak Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter.
– Jelenleg nincs napirenden a 35 vagy 30 perces tanórák bevezetése. Szó volt róla, de véleményem szerint helyes, hogy elálltak ettől az ötlettől, legalábbis a belátható jövőben – mondta a miniszter.
A tárca hivatalosan nem indokolta meg, miért vetette el az elképzelést, amelyet még tavaly év végén Aleksandar Vučić vetett fel. Az államfő akkor úgy fogalmazott, érdemes lenne akár több, de rövidebb tanórában gondolkodni, mivel szerinte a diákok figyelmét így könnyebb volna megtartani, hiszen közülük kevesen tudnak 45 percen át folyamatosan koncentrálni.
A reformról korábban regionális konferenciát is kilátásba helyeztek, ez azonban végül nem valósult meg.
Vučić márciusban maga is bírálta, hogy az oktatási reformról szóló vita leszűkült a tanórák hosszának kérdésére, és hangsúlyozta, a tudás minősége fontosabb, mint az órák időtartamának csökkentése.



