Három nap egy több mint 12 milliós város esetében – az ember azt gondolná, ez semmire sem elég, ugyanakkor az is érdekes, mit mutat magából egy ekkora város, amely lakosainak számát tekintve sok közép- és kelet-európai államnál – többek között Magyarországnál és Szerbiánál is nagyobb.
Az első, ami megérkezésünkkor azonnal szembetűnik, hogy minden óriási: a Sheremetyevói Nemzetközi Repülőtér (ahova délután négykor – ottani idő szerint hatkor – megérkeztünk) többszöröse a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérnek, de az autópályák, a sugárutak, a terek és a közlekedési dugók is a többszörösét teszik ki a mi közép- és kelet-európai méreteinknek. Ez a mai városkép nagyrészt Sztálin elképzeléseit tükrözi, aki a terveinek útjában álló épületeket, közöttük templomokat és műemlékeket is, leromboltatta, hogy a mostani széles sugárutakat és óriási épületeket felépíttethesse.
Szállásunk mintegy 25 km-re a repülőtértől, a szűk városközpontban volt, Moszkva főutcájával, a Tverszakaja utcával (amelyben a két világháború közötti, főként klasszicista épületek találhatók) párhuzamos utcában, a Majakovszkij metróállomáshoz közel.
A másnap reggel egy városnéző túrával kezdődött: ilyen kevés idő alatt ez a legjobb módja annak, hogy legalább felületesen megismerkedjünk a legfontosabb látnivalókkal. Olga, az idegenvezetőnk egy rendkívül kedves, tipikus orosz hölgy, kis csoportunkkal (hatan voltunk) nem volt könnyű helyzetben: ugyanis a férjemmel és velem utazott egy szlovák barátunk, majd Moszkvában még csatlakozott hozzánk három belgrádi szerb barátunk is.
Olga megkérdezte, milyen nyelven kérjük az idegenvezetést, mi mondtuk, hogy angolul szeretnénk, de egymás között egyfajta „szláv” nyelven beszéltünk, és időnként szlovák barátunk, aki nem értett angolul, megkérdezte Olgát oroszul, hogy éppen mit látunk, és mi nagyjából azt is értettük, Olgának pedig elég nehéz volt elmagyarázni, hogy mi ugyan három különböző országból jöttünk, de azért elég jól megértjük egymást.
Egy rövid várostörténet Moszkváról: a 12. század közepén alapították, a Moszkva és a Nyeglinnaja folyók találkozásánál ekkor épültek a Kreml első épületei. A 14. század elejétől Moszkva Oroszország metropolitájának székhelye volt, ekkor építették az Uszpenszkij-, a Mária mennybemenetele-székesegyházat, a város legfontosabb templomát, amelynek ma is látható változatát a XV. században a bolognai Aristotele Fioravanti tervezte, aki Mátyás király udvarában is dolgozott. Ebben a székesegyházban koronázták Oroszország uralkodóit, és itt temették el az ortodox egyház metropolitáit és pátriárkáit. A 15. század közepén dúló tűzvész után itáliai építészek védőfalat építettek a Kreml köré, Moszkva ekkor már az orosz állam fővárosa. Ebben az időben épült a Blagovescsenszkij-, Angyali üdvözlet-székesegyház, kilenc aranyborítású hagymakupolájával (először három, majd később a többi). A várost a 16. század végén a krími tatárok elfoglalták, majd felgyújtották, utána Borisz Godunov kezdte újra építtetni. A 17. század elején lengyel csapatok elfoglalták, de népfelkelők felszabadították. A Romanovok idejében megindult a fejlődés, de 1712-ben I. (Nagy) Péter Szentpétervárat nevezte ki fővárosnak. Napóleon seregeit legyőzték ugyan, de a város nagy része elpusztult, és az 1861-es jobbágyfelszabadítás után kezdett rohamosan fejlődni. 1918 márciusától vált ismét a kormány székhelyévé, 1922. december 30. után pedig ismét Moszkva lett az ország fővárosa. Mai szerkezetét, belvárosának városképét meghatározta a már említett Tverszakaja sugárút és a metróvonalak kiépülése.
Rövid városnéző körutunk Moszkva szívében, a Kremlnél (a kreml szó erődöt jelent) kezdődött, amely mindig is az államhatalom jelképe volt, jelenleg is ott az orosz elnök rezidenciája, ezért nem is látogatható minden épülete. Mi csak körbejártuk, ilyen rövid idő miatt nem érdemes beállni a jegyet váltók sorába, A XV. század végén itáliai építészek által tervezett épületek nem mindegyike maradt meg: az 1930-as években Sztálin több épületét és templomát leromboltatta, a meghagyott épületeket pedig lezáratta, csak halála után, 1955-től váltak látogathatóvá. A Kremlt egyik oldalról a Moszkva folyó határolja, a másik oldaláról az eredetileg piacként működő Vörös tér, fából készült standokkal, amelyek állandóan leégtek, ezért Tűz térként emlegették. Mostani nevét a 17. században kapta: az orosz „krasznij” szó valamikor „szép”-et jelentett, később alakult át a jelentése „vörös”-sé. (A vörös szín és a kommunizmus közötti összefüggés – azt mondják – teljesen véletlen.)
A téren áll egy kis kör alakú emelvény, ez a Lobnoje Meszto, amely évszázadok során nyilvános bejelentések és kivégzések színhelyéül szolgált. A tér mindig is felvonulások helyszíne volt, amelyeknek „csak” a jellegük változott: a forradalom előtt egyházi körmenetekben a pátriárka vonult át, míg a nagy októberi szocialista forradalom után katonai parádékat tartottak itt május elsején és a forradalom évfordulóján. A téren álló Lenin Mauzóleumot az 1917-es forradalom vezérének bebalzsamozott testével szintén csak kívülről néztük meg. A mauzóleum és a Kreml fala között található több ismert kommunista politikus (Sztálin, Brezsnyev, Andropov) sírja és szobra, de itt van eltemetve az első űrhajós, Gagarin, Makszim Gorkij szovjet író és John Reed (a Tíz nap, amely megrengette a világot című könyv amerikai szerzője is. Egy magyar tanácsköztársasági politikust, Landler Jenőt is itt temették el 1928-ban.
A tér déli végén az említett emelvénytől nem messze áll Oroszország minden bizonnyal egyik legismertebb látnivalója, színes hagymakupoláival a Vaszilij Blazsennij-székesegyház, amelynek a legenda szerint szomorú a története: Rettegett Iván építtette hálája jeléül a tatárok feletti 1552-es győzelméért 1555 és 1561 között. A székesegyház elkészülte után megvakíttatta az építészt, hogy ne tudjon több ilyen szép, esetleg még szebb épületet építeni.
A tér északi végén a Történeti Múzeum vöröstéglás épülete áll, előtte Zsukov marsall (Sztálingád védőjének) szobrával, a tér keleti oldalát pedig a GUM, a valamikori szovjet állami áruház, most minden bizonnyal legismertebb moszkvai luxusáruház üvegkupolás, árkádsoros óriási épülete határolja, mögötte szűk utcákkal és ódon épületekkel, a régi kereskedőnegyeddel, a Kitaj-goroddal, ami tulajdonképpen kínai negyedet jelent. A lenyűgöző méretek – a Vörös tér is mintegy 500 m hosszú – hatásánál talán csak az óriási ellentétek hatása nagyobb. A szovjet idők „vörös szentélyével” szinte átellenben a kapitalista Nyugat legismertebb luxustermékeit forgalmazó üzletek rózsaszín művirágba borult fái között, a kiállított luxusautó mellett sétálva az ember elgondolkodhat a történelem fordulatain (inkább gondolkodhat, mint vásárolhat, olyanok az árak). Ehhez hasonlóan érdekes, kicsit megdöbbentő látványt nyújtott városnéző túránkon az elképesztő mennyiségű angol felirat, természetesen fonetikus orosz átírásban! Ismert márkaneveknél még olyan is előfordult, hogy a cirill betűs átírásban meghagytak egy latin betűt, valószínűleg a hitelesség kedvéért. Érdekes megjelenési formája ez a globalizációnak.
A Moszkvát átszövő ellentétek sora ezzel nem ért véget: mérhetetlen gazdagság (pl. luxusautók száma) és szegénység, a kommunizmus és a szocializmus mindenhol jelenlevő emlékei és rekvizitumai (pl. fotózási lehetőség Sztálin hasonmásokkal, orosz katonai egyenruhában) a Lenin Mauzóleum előtt pedig általános iskolások csoportja, kezükben a McDonalds-menühöz járó ajándék-papírtáskával, rengeteg fiatal orosz katona mobillal, digitális fényképezőgéppel vagy kamerával, amint éppen megörökítik az őrségváltást az Ismeretlen Katona Sírjánál (az örökmécses mellett a „Neved ismeretlen, tetteid hallhatatlanok” felirat olvasható, azok emlékére, akik Hitler 1941-es támadásakor estek el).
Ez a terület – mint évszázadok óta mindig is – most is a legfontosabb események fő színhelye: ugyanis nemcsak a turisták tömegeit láttuk a Vörös téren és környékén; hanem rendőröket és katonákat is, autókkal készenlétben, a téren a járható útvonalakat szétnyitható kerítésekkel és kapukkal kerítették el, illetve zárták le – akkor épp egy tüntetés volt kilátásban
Több órás városnéző körutunk során még megnéztünk néhány templomot, Moszkva a templomok városa volt, valamikor 1600 körül volt a templomok száma, abból nagyon sokat lebontottak, de újjá is építettek, most 800-900 közötti az ortodox templomok száma. A városban nagyon sok parkot is láttunk, idegenvezetőnk szerint az egyetem botanikus kertje almafákkal van teli, és amikor érik az alma, mindenki leszedheti, és viheti haza. Láttuk a sztálini korszak Hét nővérként emlegetett, többféle építészeti stílust ötvöző monumentális épületei közül a Hotel Ukrainát, a Külügyminisztérium épületét és a Moszkvai Állami Egyetemet. Városnéző körutunk egy ebédmeghívással fejeződött be: még rendezetlen építkezési területen – az ember néha nem is tudta hova lépjen – exkluzív, henger alakú üvegépület, 62. emeletén luxusétteremmel Sixty néven, ott ebédeltünk.
A következő nap ismét bejártuk Moszkva központját, de most már metróval közlekedtünk, hiszen világhírű a moszkvai metróhálózat (amelynek építése Sztálin első ötéves tervének idején, 1928–1933 között kezdődött), ma tizenegy metróvonal húzódik a város alatt, több mint 170 állomással, az 1-2 percenként közlekedő metrókocsikban naponta mintegy kilenc millió utassal. A metróállomások – nem hiába világhírűek – valóban gyönyörűek: mindegyik egy-egy műalkotás, márványoszlopokkal, szobrokkal, mozaikokkal, különleges megvilágítással. Reklámokat nem látunk a metróállomásokon, ebben a tekintetben csak egy-két állomás képez kivételt, de ott sincs minden plakátokkal teleragasztva, hanem az elegánsan kialakított állomáson szépen keretezett reklámtáblák sorakoznak. Moszkvában minden nagyon drága, de a metrójegyek díjszabása még hazai viszonylatban is megfizethető és jó. Hat-hét állomást néztünk meg, ezek elsősorban a központi állomások voltak: a Mayakovskaya, a Tverskaya, a Kurskaya, a Kitaj-gorod, a Teatralnaya (ennél az állomásnál található a híres Bolsoj Színház) és az Arbatskaya metróállomás, amelynek a felszíni épülete vörös csillagot formáz. Ez a városrész, mint megtudtuk, a turisták kedvenc helye, XVIII-XIX. századi épületekkel, amelyek sétálóutcákban vannak, ahol ajándéküzletek (az elmaradhatatlan egymásba illeszthető matrjoska fababákkal), képtárak, éttermek, kávézók váltják egymást. Mint már említettem, ajándéktárgyak óriási mennyiségben vásárolhatók szinte mindenfelé, a (sorozatgyártásban készült) népművészeti termékek mellett a szovjet idők emléktárgyaiból talán még többet is árusítanak, persze minden, a jelvények, zászlók, katonai övek, sapkák, mindenféle katonai felszerelés, ruházat „eredeti”. És természetesen vodka és kaviár minden mennyiségben, minőségben és csomagolásban.
Ellentéttel ebben a városrészben is találkoztunk: a szép régi Arbat utcától néhány percre a Novij Arbat széles sugárútján már beton és üvegépületek sorakoznak, ezekben bevásárlóközpontok, szórakozóhelyek, nagy hodályokra emlékeztető, több ezer embert is befogadó éttermek már egy teljesen más világot mutatnak, persze minden épületen a már említett angol feliratokkal, cég- és márkanevekkel cirill átírásban, amelyekből itt láttunk a legtöbbet.
A szombat este feledhetetlen élménye egy háromórás hajóút volt, amelyre vendéglátóink hívtak meg: a Moszkva folyón hajóztunk a város kivilágított nevezetességei (a Kreml épületei, a Megváltó Krisztus-székesegyház, stb.) mellett.
Az utolsó nap már az utazás jegyében telt: egy rövid délelőtti séta után – a leggazdaságosabb módon – vonattal utaztunk ki a Sheremetyevói Nemzetközi Repülőtérre. A rendkívül szigorú ellenőrzés már a pályaudvaron megkezdődött, majd a repülőtéren többszörösen megismétlődött. A pompás, lenyűgöző városközpont kontrasztjaként a vonatból óriási lakótelepeket láttunk eléggé lepusztult, elhanyagolt állapotban. Moszkva valóban az ellentétek városa, ez volt a benyomásunk három nap intenzív és felejthetetlen városnézés után.
