A Ponte Vecchio, az aranyművesek és ötvösmesterek hídja
Egykor az Arno völgyében nyíltak a földkerekség legszebb virágai. Vadrózsák fontak koszorút a halmok homlokára, sötét violák, íriszek és fehér liliomok bókoltak a folyó tükre felett. Aztán jött az ember, és eltaposta a virágokat. Fegyverzörej, kemény tusa közepette város épült a parton, s a véráztatta liliom hosszú századokon át csak a címerében, a rózsák csak a nevében nyíltak tovább. Fiorenzia! Firenze!
A város, amelyet i.e. 59-ben alapítottak, sokat köszönhet az Arno folyónak. A középkort követően független városállam lett, majd banküzletei és textilipara révén meggazdagodott. A 14. században egy hatalmas bankárcsalád, a Mediciek kezébe került. A Mediciek művészetpártolása a klasszikus és humanista tudományok fellendülésével együtt ösztönzést adott a reneszánsz művészetnek, így Firenze az akkori Európa legdinamikusabb, legsokszínűbb és legműveltebb városa lett. Napjainkban éppolyan jómódú, a turizmusnak és a textiliparnak köszönhetően, mint régen. A reneszánsz korszak kincsei sok múzeumot, templomot és galériát töltenek meg.
Firenze maga a szépség, a város lakói élvezik az életet… A dolce vita itt bohémebb, kaotikusabb és kicsit talán hedonistább, mint akár Rómában. Az utcai zajt úgy hívják, hogy mindennapi élet, amelyhez a színfalakat Caravaggio, Michelangelo, Leonardo, Collodi, Botticelli, Tiziano teremtette, Donatello, Lippi, Dante, Petrarca tette felejthetetlenné. Nincs még egy hely a Földön, ahol így tömörülnének a műemlékek. 1982 óta az UNESCO kulturális világörökségének részét képezi. Firenze történelmi központja 1986-ban megkapta az Európa kulturális fővárosa címet. Felsorolni is képtelenség, mi mindent érdemes felkeresni, megtekinteni Firenzében.
Múlt és jelen
A várostól délre elterülő dombok mentén kanyarog a széles, ciprusokkal és gyönyörű városrészekkel övezett út, amely végül a fenséges Michelangelo térbe torkollik. A teraszról be lehet látni az egész völgyet, ahol Firenze fekszik. Itt kezdjük városnéző utunkat, majd a geometrikusan színezett márvány homlokzatú, gótikus Santa Croce, a Szent Kereszt templom felé vesszük az irányt. Ha a hatalmas hármas homlokzatát úgy hagyták volna, ahogyan a régi metszeteken látható, évszázados téglafalaival, jóval hangulatosabban idézné a régi Firenzét. A 19. század hatvanas éveiben ezt a templomot is beburkolták zöld és fehér márványkockákkal, bár nem olyan túldíszítve, mint a Dóm homlokzatát – tudjuk meg útvezetőnktől.
A templomot a középkori városban nagy szerepet játszó ferencesek emelték. A hatalmas építkezéshez úgy gyűjtötték a pénzt, hogy a templom belsejében sírhelyeket juttattak az adományozó családoknak. Így már hagyományainál fogva is temetkezőhely volt. Az olaszok számára jelenleg is a szent emlékek helye, és a városnak egyfajta panteonjává vált, ahol mintegy háromszázan pihennek – köztük Michelangelo, Machiavelli, Galileo, Bardi – azok közül, akiknek tevékenysége nagy jelentőségű volt az irodalom, a zene, a tudomány, a művészet és a politika terén. Amikor1817-ben Stendhal Firenzében járt, olyan nagy hatással volt rá a templom, hogy nem tudta elviselni, és ki kellett menekülnie az épületből. Az esetről be is számolt az egyik útirajzában.
Nyilván nem volt egyedül ezzel az élménnyel, még napjainkban is évente átlagosan száz turista köt ki valamelyik firenzei kórházban szívritmus- és légzési zavarok, mellkasi nyomás, ájulás vagy épp hallucinációk miatt. A furcsa tüneteket a városban látható mérhetetlen mennyiségű műalkotásnak tulajdonítják.
Firenzében minden út a város szívébe, a Piazza del Duomóhoz vezet, itt, ezen a helyen született meg a reneszánsz. A tér épületei közül a legrégibb a város védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak ajánlott Battistero nyolcszögletű épület. A Dómra néző keleti kapuja, a tíztáblás Porta di Paradiso látványa annyira elragadtatta Michelangelót, hogy a művész azt mondta: méltó volna arra, hogy a Paradicsom kapuja legyen.
A téren találjuk Európa negyedik legnagyobb katedrálisát, lila, fehér és zöld márványburkolata csodálatos, méltóságteljes megjelenést kölcsönöz neki. Anno Brunelleschi nyerte meg a nyilvános pályázatot, hatalmas méretét úgy tervezte, hogy az épület Firenze növekvő fontosságát tükrözze, valamint hogy elhomályosítsa a rivális Siena és Pisa dómjait. A kupola a középkori mérnöki tudomány remekműve. A rendkívüli méretű, az alapnál 45 méter átmérőjű és 114 méter magasságú kupolát a hagyományos tartószerkezet használata nélkül emelték. Brunelleschi a halszálka építési rendszert alkalmazta, oly módon illesztette egymásba a köveket és téglákat, hogy az egyre szűkülő koncentrikus körökben emelkedő építmény fenntartotta önmagát.
A Dóm karcsú harangtornya, a Giotto építette Campanille 89 méter magas. Annak, aki megmássza 414 lépcsőfokát, egyedülálló kilátás a jutalma.
Dávid, a sztár
Firenze festői szépségű része az Arno folyó partja a
Ponte Vecchio körül, amely szintén kihagyhatatlan a városnéző körútból. Az áradások miatt többször megsemmisült hidat véglegesen 1345-ben építették újjá kőből. A Mediciek idején az aranyművesek tartották fenn, akik itt nyitották meg boltjaikat. A város legrégibb hídja és az egyetlen, amely megmenekült a nácik aknáitól 1944-ben. A második világháborúban a visszavonuló németek a többi híddal együtt ezt is fel akarták robbantani, de a német konzul könyörgésére megkegyelmeztek e csodás emlékműnek. A konzult ezért a háború után Firenze díszpolgárává avatták.
A Ponte Vecchio képét ma szinte az egész világ ismeri. A nyüzsgő, élettől duzzadó és tarka forgatag szemet kápráztató látvány, ahol nem tudni, hogy a vakuk vakítóbbak-e vagy az arany. Több száz éves mivolta mellett hírnevét főként annak köszönheti, hogy oldalain fecskefészekként épített kis műhelyek sorakoznak, ahol az évszázadok során ötvösök generációi dolgoztak és dolgoznak ma is, valamint egyedülálló a híd végén álló kút kerítésén lévő több száz lakat látványa is, ami sajátos módon fejezi ki a szerelmesek örök hűségét. A Piazza della Signoria a város legpompásabb tere, 94 méter magas tornyával a Palazzo Vecchio gótikus tömbje uralja. Innen kormányozták Firenzét a l4. századtól. A palota bejárata előtt híres szoborcsoportokat találunk. A tömeget a turisták jelentik, akik szinte sodródnak egyik színhelyről a másikra, s rogynak le a tér egyik-másik kávéházának teraszára. A többiek addig pózolnak Neptunusz kútja előtt, mely Michelangelo szerint nem egyéb, mint egy tökéletesen szép márványtömb elpocsékolása. A legszebb eredeti mű a téren Cellini Perszeusza, aki Medusa levágott fejét tartja.
A város kétségkívül leghíresebb „lakója” Dávid. Michelangelo 4,35 méter magas szobrát 1504-ben állították fel a Piazza della Signorián. Eredeti helyén egy gipszöntvényt találunk, hiszen a tökéletes testként aposztrofált szobor 1873 óta a Galleria dell Accademián sokkolja a látogatóit.
A Dávid-kultusz uralja Firenzét, mindenhol találkozni vele: képeslapon, pólón, kötényen, esernyőn, napszemüvegen, giccses figurákon. Van Dávid fagyi és szendvics is. Dávid évente 1,2 millió turistát vonz a városba.
„Szépsége elbűvöli az embereket, de nemcsak szép esztétikai érzelmeket vált ki, hanem zavaros érzéseket is. Aki a műre tekint, irigységet érez. Vannak, akik vágyat éreznek a szobor megrongálására. Van, aki úgy érzi beszél hozzá a szobor, attól zavarodik meg. Csak Firenzében évente száz ilyen eset fordul elő” – mondta egy alkalommal a National Geographic munkatársának a firenzei pszichiátriai intézet vezetője. Havonta több turista kerül hozzájuk, akik pánikrohamokról és nehéz légzésről számolnak be.
Úgy tűnik, Firenze veszélyes hely… Ha sikerül megúsznunk az említett „traumákat”, még mindig ott van a dolce vita és a finom toszkánai borok. Aki a chiantira gondol, azt kissé ki kell ábrándítanom, mert a híres nedű már nem a régi, ugyanis a szőlőt, amelyből készítik állítólag Macedóniából importálják
