2026. május 2., szombat

Irodalom

Repedés a falon

Száraz, hideg verejték önti el sápadt homlokomat a véget sohse elérni nem akaró, éhes éjszakában. Sívó homok tölti meg cserepes ajkaim hajszálrepedéseit, s permetez alá a szájamból lassanként, ahogy némán vicsorítva a csempének támaszkodok, mint hervadó nyírfaág a kőkerítésnek.

A szülő és a házi feladat

Mindenki, aki az idei tanévben „iskolás”, túl van már az első intőosztáson. A tanítók, tanárok az osztálytanácsi gyűléseken, a diákok és a szüleik meg az első intéseken, avagy „intőkön”, azon a nem kellemes visszajelzésen a tanuló és a szülő számára, hogy a tanulás, az ismeretelsajátítás folyamatában nem a követelményeknek megfelelő az eredményesség az első negyedévben.

Gyöngykezű lány

„Mert mi egyéb hajtotta a népet öltözködésre, díszelgésre, mint a szépnek vágya, az éhe, az a vágy, hogy már megjelenésében is önmagának és embertársainak gyönyörűséget szerezzen. Ezt tette következetesen századokon át, ellenére saját anyagi helyzetének, sőt nyomorúságának, mert a legszegényebb sem érte be soha a ruha puszta célszerűségével.

Zagy

Ennek a szónak abban van a különlegessége, hogy csupán a származékai (zagyva, zagyvaság, zagyvál, zagyvalék) élnek a köznyelvben, maga szaknyelvi használatú. A műszaki nyelvben a zagy nagyobb mennyiségű szilárd anyagot tartalmazó folyadékra utal, azzal, hogy a szilárd anyag általában nem képes oldódni a folyadékban, és gyakran leülepszik benne.