Mindenki, aki az idei tanévben „iskolás”, túl van már az első intőosztáson. A tanítók, tanárok az osztálytanácsi gyűléseken, a diákok és a szüleik meg az első intéseken, avagy „intőkön”, azon a nem kellemes visszajelzésen a tanuló és a szülő számára, hogy a tanulás, az ismeretelsajátítás folyamatában nem a követelményeknek megfelelő az eredményesség az első negyedévben.
Munkámból kifolyólag alkalmam van végigkövetni minden osztály és tagozat gyűléseit, és hallani és „meghallani”, milyen nehézségekbe ütköznek a tanítók a szülőkkel való együttműködésben. A szülőkkel való együttműködés terén kiemelkedő helyen van – különösen az elsős tanítók és egyben az „elsős szülők” együttműködésében – a házi feladat tematikája. Eléggé meglepett, amikor az elsőben tanítók mindegyike arról számolt be, hogy nem egy szülő nyíltan is kimondta, feleslegesnek tartja a házi feladatokat, mert az iskola és a tanító dolga, hogy a gyereket megtanítsa írni és olvasni, nem pedig a szülőké, még akkor is, ha csak néhány olvasási és írási feladat van a tanult betűk felismerése és begyakorlása végett. A legnagyobb gondot nem az jelenti számomra, hogy a szülő ellenzi a házi feladatot, hanem az, hogy ezt a hozzáállását a gyerekre is átviszi, így a gyerek kettősségbe kerül, nem tudja, kinek is tegyen eleget: a szülőnek, aki morog és ellenzi a házi feladatot, vagy a tanítónak, aki elvárja az elkészített házit.
Attól függetlenül, hogy támogatjuk-e vagy ellenezzük a házi feladatokat, tudnunk kell, hogy ezeknek fontos feladatuk és funkciójuk van a gyerekek fejlődésében, minden életkorban. A házi feladat oktatási módszernek is számít, amely a tanulók önálló tevékenységére épül, és ha az adott pedagógiai és didaktikai céloknak megfelelően, jól előkészítve, világos, egyértelmű utasítással, a korosztályi sajátosságok szellemében adják fel, igencsak növelhető az iskolai eredményesség.
Ha első osztályosokról van szó, az alapozó szakaszról, fontos az írás és olvasás. Ezek olyan készségek, melyeknek összetevőit tudatosan alakítjuk ki, gyakorlás útján szilárdítjuk meg, majd automatizálódnak, és lefolyásukhoz már nem szükséges a tudat ellenőrzése. Úgy, mint ahogyan ez megtörténik, amikor megtanulunk járni, kötni, horgolni, kerékpárt és autót vezetni stb. És ez a gyakorlás az írás és olvasás, valamint a számolás esetében nem történhet csak az iskolában. Otthon is gyakorolni kell, hogy ez az automatizálódás létrejöhessen. Persze jól felmérve, mit és mennyit kell a gyereknek még dolgozni, ami főleg a tanító feladata. Írni és olvasni csak gyakorlás útján lehet megtanulni.
Általában a házi feladatot a tanítók, tanárok három alapvető szándékkal adják: az egyik az, hogy megerősítsék az órán tanultakat, a másik, hogy fejlesszék a tanulók különleges készségeit az adott témában, a harmadik pedig az, hogy előkészítsék az új anyagot.
Ahhoz, hogy a házi feladat meghozza a várt eredményt, fontos, hogy a tanító/tanár ellenőrizze és értékelje is, hogy a gyereknek ne legyen az az érzése, hogy hiába dolgozott.
Arra is nagyon oda kell figyelni, hogy a házi feladatot a tanító/tanár nem a szülőnek adja fel, hanem a diáknak. Csak akkor valósul meg a házi feladat módszerének a személyiségfejlesztő feladata, ha a gyerek, a tanuló maga készíti el: hogy fejlessze az önállóságát, akaratát, feladattudatát, és végül megtanuljon önállóan tanulni. De itt van még az önellenőrzés, az igényesség, felelősségtudat fejlesztése is.
A tanítók, tanárok általában megmondják a szülőknek, hogy mit várnak el tőlük a házi feladatokat illetően: teremtsék meg a tanulás feltételeit; segítsenek a gyereknek, ha kéri, vagy ha látják, hogy megakadt a házi készítésében; felügyeljék, és a munka befejeztével ellenőrizzék. Azt biztosan nem kérik, hogy írják le, rajzolják le, készítsék el a gyerek helyett. Sőt kisiskoláskorban többet tesznek a gyermekükért akkor, ha elengedik az iskolába házi nélkül, vállalva az esetleges következményeket, mint hogy az osztálytársak szüleit zaklassák, mert a gyerek nem jegyezte meg, hogy mi a házi feladat. Ha ezt megtesszük, mi, szülők vállaltuk a házi feladat felelősségét is.
A szülő pedig így segíthet a legjobban a házi feladat megoldásában:
1. Tisztázza a gyerekkel közösen, mi és mennyi van házira.
2. Segít neki, hogy beossza a munkát, mert sokszor gondot okoz, hogy a gyerek nem tudja felmérni, mit is várnak tőle.
3. Szoktassa rá gyermekét, hogy a leckét aznap csinálja meg, amikor feladták, hisz akkor még jobban emlékszik az órán történtekre. Vezessen határidőnaplót, amelybe rendszeresen beírja feladatait. Így a gyerek önmagát, a szülő gyermekét tudja ellenőrizni. Nemhiába van a sikeres vállalatvezetőknek is határidőnaplójuk!
4. Közösen készítsék el a gyerek munkabeosztását, és körülbelül mindig ugyanabban az időben legyen a tanulási idő, a váltástól függően. Szombatra és vasárnapra is tervezzenek legalább egy-két órát az iskolával kapcsolatos teendőkre, amikor pótolhatja az esetleges hiányosságokat, rendezheti a füzetét, olvashatja a feladott olvasmányt stb.
És ne feledjék, nincs olyan nap, hogy ne lenne házi feladat! Olvasni és írni, valamint számolni mindennap kell. Legalább egy kicsit.
