Az utóbbi időben szinte állandóan napirenden van a sajtóban, a köznapi beszédben a magyar osztályok, tagozatok megmaradása vagy megszűnése. Kevés a gyerek, nehéz fenntartani a kis iskolákat. Különböző szervezetek, hivatalok, szakemberek javasolnak – nyilván legjobb szándékuk szerint – megoldásokat.
Tíz, tizenöt évvel ezelőtt jó néhányunknak volt alkalma megtapasztalni a mostani helyzet előrejelzését – igaz, akkor egészen más okból. Akkor is hiányoztak a gyerekeink, de a családjukkal együtt.
Szerencsére a háborús, kilátástalan idők elmúltak már. Lassan feledésbe merülnek az akkori mindennapjaink gondjai, bajai. Az akkori tapasztalatokat azonban nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, amikor arról dönt egy család, hogy milyen nyelven taníttassa a gyerekét az általános iskolában.
A háború végeztével, amikor rendeződni látszott a helyzet, nagyon sokan döntöttek úgy, hogy hazatérnek. Addigra a menekült, kitelepedett családokban gyermekek születtek, és nőttek fel iskolaköteles korba. Gyakori szempont volt a családok döntésében, hogy a gyerek a szülők hazájában kezdje meg az iskoláztatását. Előfordult, hogy az otthon maradt nagyszülők intézték a gyerek iskolába való beíratását, a család pedig még szeptember elsején is a határon várta a beutazási engedélyt egy autóban éjszakázva. Mi – akik itthon maradtunk – nagy örömmel vártuk őket, hiszen minden lélek számított az olyan helyeken, ahol falvak váltak lakatlanná néhány hónap alatt, ahol a barátok, rokonok egyik napról a másikra tűntek el.
A külföldön született gyerekek természetesen az ottani nyelven beszéltek az óvodában, a gyerektársakkal, gyakran a szülőkkel is. Szocializációjuk abban a kultúrában kezdődött meg. A szülők is alkalmazkodtak a környezethez.
Egy elsősnek a saját szülőhelyén is traumát okozhat a beiskolázás. El lehet képzelni, mit jelentett egy olyan hétévesnek, akit kiszakítottak a környezetéből. A nyelvi nehézségek nem jelentettek újdonságot a tanítóknak, hiszen a vegyes házasságokból származó gyerekek addig is jelen voltak az oktatásban. Az ilyen családok gyerekei bármelyik nyelvet is választják a tanítás nyelvéül, sokszor nehezen boldogulnak az első tanévben. Tehát az iskola részéről megvolt a készség a befogadásra, némi tapasztalat is volt az új helyzet felismeréséhez, fejlesztő beavatkozásokhoz, illetve prevencióhoz.
A külföldön született hat-hét éveseknél a beilleszkedési zavarok mutatták az esztelen politika és a vele járó válság eredményeit. Ma az idegen kultúrájú környezetbe kényszerített gyerekeknél hasonló tünetekre számíthatunk. A beilleszkedési zavarok intenzitását tekintve az enyhébb zavarok és a súlyosabbak is előfordulhatnak a gyerekeknél, tehát hátrányos helyzetűeknek kell őket tekintenünk pedagógiai szempontból. A hátrányos helyzet oka lehet a társadalmi mobilitás, a migráció. A mobilitásnak pozitívumai és negatívumai egyaránt vannak. Pozitívuma, hogy megkönnyíti az egyén társadalmi átrétegződését. A családok életében a földrajzi helyváltoztatás társadalmi átrétegződést is jelent, ami azonban értékváltással jár. Ez pedig gyakran hozzájárul a családi kapcsolatok gyengüléséhez. Sajnos a válások is gyakoriak. Lazulnak az intim családi kapcsolatok, gyengülnek a gyermekek iránti követelmények, elbizonytalanodik a szülő magatartása a gyermekével kapcsolatban.
A környezet eltérései, különbségei a gyermek nyelvi fejlődésére is hatással vannak. A különbözőségek hatással lehetnek a gyermek sorsára, iskolázási esélyeire is. A beszéd és a társadalmi helyzet között szoros összefüggés van.
Az ilyen gyerekek jellemvonásai mindig formálódnak, továbbfejlődnek, pszichikumuk nem mutat állandó vonásokat, nem tekinthető deviánsnak. Az inadaptív viselkedésű gyerekeknek feltehetően csak adekvát viselkedésválaszaik vannak az adott helyzetre, amelyek azonban átválthatnak pszichológiai rendellenességekbe.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy e gyermekek magatartása jelentősen eltér az adott életkorban megkívánható helyes magatartástól. Az óvodai-iskolai környezetben inadaptív magatartást mutatnak, alkalmazkodási, beilleszkedési gondokkal küszködnek. Magatartási rendellenességeik normál pedagógiai eszközökkel háríthatók, nem igényelnek speciális gyermekvédelmi beavatkozást. Az esetleges szélsőséges megnyilvánulásaik dacára sem vezet magatartásuk társadalomellenes cselekedetek végrehajtásához. Noha értelmileg fejlettek, mégsem tudnak vagy akarnak alkalmazkodni a környezetükben érvényes szabályokhoz.
(A jövő héten az okokról és tünetekről olvashatnak.)
