2024. március 19., kedd

Visszapörgetés

Tóth Ilona, szerelmem 2.0

(Részletek egy készülő monodrámából. Abból az alkalomból teszem most közzé – mintegy munkaváltozatban – ezeket a sorokat, hogy a múlt héten – november 22-én – volt az ötvenhatodik évfordulója annak, hogy Nagy Imre, a forradalom és szabadságharc miniszterelnöke elhagyta a budapesti jugoszláv nagykövetség épületét, s már másnap Romániába szállították.

Az irodalmi munkásság logikus folytatása

Amikor a ma már távolinak tűnő 1994-ben, az igencsak rövid életű Ambrózia című nemzetközi kulturális, művészeti, politikai és közéleti magazin első, vagyis januári számában – részben a lapot és annak kiadóját, a Symposion Egyesültet támogató alapítvány sugalmazására is – fordítói pályázatot hirdettünk, olyan kiadványokat vettünk fel a kiírás listájára, amelyeket a különféle egyetemeken és főiskolákon tanuló vajdasági magyar hallgatók akkor már évek, esetenként évtizedek óta, rendszeresen használtak tankönyvként, de magyar változat mindaddig...

Személyes rendezői abrakadabra

Bő másfél évvel ezelőtt történt az „eset”, így hát ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő csatlakozási pontokat – vagyis, hogy ismét felvegyük a fonalat –, hasznos lehet, de semmiképp sem árt egy kicsit felfrissíteni az emlékezetet. Arról meséltem tavaly áprilisban ugyanezeken az oldalakon, hogy Stjepan Miletić (1868–1908), az ismert rendező, a zágrábi Horvát Nemzeti Színház (vagyis a Hrvatsko Narodno Kazalište; rövidítésben használt nevén: a HNK…) egykori igazgatójának és intendánsának rendezői módszeréről beszélgetett Branko Gavella (1885–196...

Rejtett értékeink

Csorba Béla költő jegyzi az 1992-es keltezésű Knini Rádió című versében: „megmondja a hullámhossza, / milyen hosszú hullád hossza”. (Csorba Béla: Orális élvezetek, zEtna, Zenta, 2008.

Besztercebányai kalandozások

Már napok óta egy vers sorai motoszkáltak a fejemben. Mint afféle, csak fél füllel vagy még annyira sem hallott, s lényegében meg sem sejtett, méltóképp fel sem sejlett zeneszám dallama, amire oda sem figyelünk – elsuhanunk mellette észrevétlen –, amikor elhangzik, és teljesen spontán módon mégis megragad bennünk.