Vasárnap az óbecsei községben kampányolt a Vajdasági Magyar Szövetség küldöttsége és vendégei. Elsőként Péterrévén, Horváth Ottó családi vállalkozását, a Gemini Kft.
Óbecse
Az óbecsei községhez tartozó Bácsföldvár polgárai, illetve mindazok, akik a Gyöngyszigetre, a Holt-Tisza Természetvédelmi Parkba tartanak, a közeljövőben az újonnan kialakított kerékpárutat, illetv...
Az idén tizenegyedik alkalommal kerül sor Óbecsén a Fantast 2024 elnevezésű nemzetközi zeneversenyre, melynek szervezője az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola és a Muzički trenutak civil szervezet. Május 13-a és 22-e között szervezik meg a vetélkedőt, amelynek ezúttal is – a Fantast kastély bezárása miatt – a Tisza-parton található Zlatna obala hotel ad otthont.
Óbecse községben két magyar filmet is vetítenek a jövő hét folyamán. A Most vagy soha!
Pénteken 20 órakor a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet közös előadását, Kai Hensel Klamm háborúja című monodrámáját tekintheti meg az óbecsei közönség a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör kistermében. A monodrámát László Sándor színművész adja elő Mezei Kinga rendezésében.
Május 13-a és 17-e között szervezik meg Óbecsén a 66. Májusi Játékokat, a gyermek és ifjúsági színjátszók nemzetközi fesztiválját, amelynek a Városi Színház ad otthont.