2024. június 20., csütörtök

Sikeres cserediákprogram

Törökországi diákok vendégeskedtek Óbecsén

A törökországi Adanából érkezett diákokat látta vendégül a múlt héten az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola. Az adanai tanulók az AFS szervezeten keresztül megvalósított interkulturális cserediákprogramnak köszönhetően érkeztek Óbecsére.  

– A Petőfi Sándor Általános Iskola maga is több nemzetiségű, nyitottak vagyunk a másságra. A saját gyerekeim is többször részt vettek cserediákprogramban, így személyes tapasztalatból tudom, hogy az ilyen lehetőségek mennyire gazdagítják egy család életét, a gyermekek meglátását. Növeli a toleranciát, amikor a gyakorlatban is megismerjük egy másik nemzet szokásait, kultúráját, életét. Az adanai diákok egy magániskolában tanulnak, ahol mindenért fizetniük kell. Meglepte őket, hogy Óbecsén egy állami iskolában ilyen színvonalú oktatás folyik. A tanárnők teljesen el voltak képedve, hogy ebben az állami oktatási intézményben ennyi szakkör működik, a tanárok ennyit foglalkoznak a gyerekekkel a tanítási órákon kívül. Diákszövetkezetünk is van. Náluk mindezért külön kell fizetni, és nekünk is ez egy nagy tapasztalat – fogalmazott Potrebić Tőzsér Gabriella, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője.

A gyerekek a program keretében közös műhelymunkákon vettek részt, bemutatták egymásnak a városaikat, sportnapot tartottak, de más színes programjaik is voltak.

– Sok mindent kipróbálhattunk. Az ételek nagyon finomak, és a diákoknak is tetszettek a programok. Az emberek nagyon kedvesek itt, a tanárok és a befogadó családok is nagyon rendesek. Sok mindent megmutattak nekünk, és sok helyre elvittek bennünket. Nagyon örülünk annak, hogy itt lehettünk – közölte Aylin Tanlasi adanai angoltanár.

A török diákokat az óbecsei iskola tanulói látták vendégül, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában a napokban avatták fel az új sportpályát, itt is összemérték ügyességüket a csapatok.

– Nagyon örülök, hogy én is részt vehettem ebben a cserediákprogramban, ez a hét volt a legjobb hetem az iskolában. Most egy kicsit szomorú vagyok, hogy elmennek, mert nagyon összebarátkoztunk – mondta Babenyac Márton, a Petőfi iskola diákja.

– Nagyon tetszett, hogy a törökök megismerhették a magyar és a szerb kultúrát, és mi is megismerhettük valamennyire a török nyelvet, a török kultúrát – mondta Kádas Dávid.

Őszre az óbecsei diákok utaznak a törökországi Adanába, és nagyon várják, hogy újra találkozhassanak új barátaikkal.

Nyitókép: (Fotó: Petőfi Sándor Általános Iskola)