Az Orka faroktáncosára vetett első pillantás alapján feltételezhető volt, az élesben történő vizsgáztatás során pedig be is igazolódott, hogy a drága behozatali termékeknek, valamint a zugipari silányítmányoknak immár kívül tágasabb. A feleslegessé vált drága külhoni darabok közül elsősorban a Kalin-féle Mogambo népszerűsége fog csökkenni, a silány névtelenek pedig szó nélkül fognak kivonulni a kínálatból.
Horgászat-Vadászat
Németországban és Ausztriában már komoly múltra tekint vissza, Magyarországon azonban még csak három éve választják meg az év halát. Ennek ellenére nagy érdeklődés kíséri a Magyar Haltani Társaság honlapján évente újrainduló akciót, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát-medence természeti értéket képviselő őshonos halaira.
Munkaelnökség, vezetőség, ellenőrző bizottság… pillanatok alatt letudva, térjünk a tárgyra! – távirati stílusban így kezdődött az adai Tisza Horgászegyesület évi közgyűlése.
A hét végén csupán két nap alatt a mintegy hetvencentis hótakaró kétharmada elolvadt, sártengerré változtatva a határt. A vad számára az eddig gondot jelentő hótakarót a belvizek, a jeges hó és a hideg váltotta fel.
A nagyméretű, 12–15 centis korongfarkúak saját tömege is eleve nagy, tehát még akkor is súlyosak, amikor kis terhelésű ólomfejű horogra szereljük őket. Ennek következtében a csendes vagy állóvízben vezetett túlsúlyos korongfarkú mozgása lomha, rezgésgyakorisága alacsony, ingerkibocsátása elhanyagolható.
Télidőben a lassú folyású vizek ragadozói általában kisebb méretű, de erősebb rezgéseket kibocsátó korongfarkúakra kapnak. Az ilyen jellegű, intenzív oldalkilengésű műcsalikat a szakavatott pörgetők pofozógépeknek szokták nevezni.