Megkezdődött az új év, és ilyenkor illik kimenni a vízpartra, nehogy elfeledjen bennünket a folyó. Az év első napján nem tudtam kimenni a Dunára, de másodikán délben már horgonyoztam a Csibuklija-gurgyó alatti rugany medertörésénél, vagyis horgonyoztam volna.
A 25 kilós nehezék lefutott a mélybe, és maga után vont 18 méternyi kötelet, majd megállt csüngőben. Fenék sehol! Beljebb indultam, egészen addig, amíg nehezékem neki nem ütközött egy igen kemény víz alatti falnak, a nagy törésvonalnak. Itt már rögzíteni tudtam csónakot, majd jó háromméternyit vontattam a nehezéket, amíg be nem állt a 15 méteres mélységben levő márgapadon. Ezen a helyen egy félelmetes örvény kavar, nagyvizeknél különösen kellemetlen lehet, még a kisebb hajókat is megforgatja, a hely bólyával van kijelölve.
Terepszemle után úgy ítéltem meg, hogy a meghorgászandó terület felett tízméteres a vízoszlop, ezért a 12 centis Orka Fenikset 28 grammos ólomfejre szereltem, és már repült is a mély felé. A tíz-egynéhányadik bevetés során, miután táncoltattam néhány ütemet a csalin, bődületes rávágásom volt. Na végre! – mondtam magamban, és bevágtam. A horog megkapaszkodott, a hal azonban nem engedett, és nagyokat vágott vissza. Talán csak nem csukaóriás? Kissé megrémültem ettől a gondolattól, hiszen szerelékem alkalmatlan volt csuka ellen. Ez azonban csak pillanatokig tartott, mert a hal viselkedése hamar megváltozott. Szokványos süllőellenállás. De ha süllő, akkor nem kicsi, mert továbbra sem tudtam megemelni.
Néhány erőteljes visszahúzás után azonban emelkedni kezdett a nagy mélységből. Lassan, de úszott. Aztán hirtelen ismét beindult, majd visszatört a mélybe. Egyre nagyobbnak saccoltam. Ekkor hirtelen feltört, hatalmas burvány keletkezett, amelynek a közepében nagy kékesszürke farok bukkant fel, majd felborzolt fegyverzetével hatalmas, legalább hétkilós süllőtest jelent meg a felszínen. Jól kezdődik az év…
De még nem tartottunk ott, a hal legalább 15 méterre volt tőlem. Kezem ügyébe helyeztem a nagyméretű szákot, hogy könnyebben bevessem, amikor szükség lesz rá. A süllő pillanatokig ismerkedett a számára szokatlan világgal, majd iszonyatos erővel megugrott. Az orsó köpte utána a 10-es fonottat, miközben a hal a part irányába tört, ahol sűrű ágak kandikáltak ki a vízből. Keményre fogtam a gyöplűt, elfordítottam a halat, és lassan szedtem vissza a zsinórt. Ekkor a halam gondolt egyet, hátára kapta a sodrást, és megindult völgymenetben, majd egy fordulat után árral szemben úszott, és elviharzott a csónak mellett. Rimánkodtam, nehogy összeszedje a horgonykötelet… De nem szedte össze, sikerült megállítanom, emelni rajta egyet, kettőt..., és amikor teljes nagyságában felfeküdt, alácsúsztattam a szákot.
Torkig nyelte a gumicsalit, úgy, ahogy az iskolában tanítják. Ezért is birkózhattam vele ilyen sokáig. Ha csak ráharapott volna a csalira, biztosan lemarad.
Mérőszalag, digitális mérleg. Hossza 88 centi, súlya 7,5 kiló.
Negyed óra múlva egy kisebb süllő háromperces fárasztás után adta be a derekát, és kétségbeejtően kicsinek tűnt az elsőhöz képest. „Csak” 4,2 kiló volt a súlya, szörnyű! De hogy az év jól kezdődött, az biztos!
