A nagyméretű, 12–15 centis korongfarkúak saját tömege is eleve nagy, tehát még akkor is súlyosak, amikor kis terhelésű ólomfejű horogra szereljük őket. Ennek következtében a csendes vagy állóvízben vezetett túlsúlyos korongfarkú mozgása lomha, rezgésgyakorisága alacsony, ingerkibocsátása elhanyagolható. Csupán méreténél fogva válhat vonzóvá a ragadozók számára, de tömege ezt nem engedi meg. A biztosabb akasztás érdekében a horgászok hajlamosak a már egyébként is súlycsoporton felüli műcsali további nehezítésére, és további hármashorgokkal – hát felől, mindkét oldalt... – fegyverezik fel. Ezáltal szinte megbénítják a korongfarkút. Az ilyen szerelék túlságosan gyorsan merül, nem rezeg kellően, a vízfeneket szántja, és szinte lehetetlen a fenék felett vezetni, ahol a legtöbb kapásra számíthatunk.
A nagyméretű korongfarkúak tehát könnyítésre szorulnak.
Kezdetként 6–10 milliméteres lyukasztóval szabályos térközökben lyukakat ütünk a csalitest oldalába. A miheztartás végett: a 14 centis csalitesten elegendő 4 lyukat ütni, ezek átmérője attól függ, hogy flexi vagy klasszikus ólomfejre szereljük-e majd. Már az is sokat jelent, ha egy nagytestű korongfarkút ezáltal megfosztunk néhány felesleges grammtól. További finomításnak számít, ha ezeket a nyílásokat nagyobb méretű lyukasztóval kivágott szivacshengerekkel tömjük be, melyeket egy-egy csepp pillanatragasztóval rögzítünk. Ugyanezt a műveletet magán a korongfarkon is elvégezzük, azzal a különbséggel, hogy itt nem ütjük át az anyagok, csupán bemélyedést képezünk ki rajta. Ha ugyanis keresztülütnénk, a farok munkájának rezgéshatását fúrnánk meg. A farokrészen kiképzett bemélyedésbe úgyszintén szivacshengert illesztünk.
A beépített szivacshengerek igen alkalmasak arra, hogy illatanyagokkal töltsük fel őket, ennek következtében a ragadozók sokkal könnyebben követhetik nyomon, hiszen a csali követhető nyomot hagy maga után a vízben. Az ilyen csali hatásosságát az is növeli, hogy az illatanyagokkal fűszerezett csalit a rávágó ragadozó sokkal tovább tartja szájában, ezáltal sokkal jobb esélyekkel vághatunk be.
Persze nem önműködő módszerről van szó. Attól függően, milyen kivitelezésű illatanyaggal rendelkezünk, időként óvatosan ki kell szorítanunk a szivacsban felhalmozódó vizet, és pótolni kell az attraktort.
A művelet végeredményeként nagy testű, tehát vizuálisan könnyebben észlelhető, de fürgébben mozgó és jobban vezethető korongfarkút nyerünk, amely illatanyagkészletével fokozottan ingerli a ragadozókat.
