– A víz évszázadokon, évezredeken át megőrzi a titkokat, erre a legjobb példa, hogy Attila koporsója sem került elő a Tisza mélyéből – ezt Bela Duranci művészettörténész mondta a Víz című, a szabadkai Képzőművészeti Találkozóban megnyílt kiállítás kapcsán. Azt érzékeltette ezzel, hogy a víz mint téma számtalan oldalról megközelíthető.
2026. május 3., vasárnap
Irodalom
„Ma újra Karácsony elé / harangozom a szíveinket” – írta Babits Mihály. Bizonyára ezt kellett volna tennünk nekünk is az elmúlt napokban.
Érdekes lenne újra elolvasni azokat az újságcikkeket, meghallgatni a rádió- vagy megnézni a tv-műsorokat, amelyek a közelmúltban jelentek meg olyan hangnemben, hogy az új náthaláz kitalált betegség, hogy a gyógyszergyárak ügyes kampányáról van szó, és az új betegséget csak azért „találták ki”, mert nem tudták a patikák eladni a madárinfluenza elleni nagy gyógyszerkészletüket.
Jellegzetesen huszadik századi, kárpát-medencei családtörténet bontakozik ki Villányi László mondja édesanyám című verskötetéből. A könyv címe – a címadásban se központozást, se nagybetűket nem használó szerző esetében ez nem egyértelmű – nem felszólító módú, hanem kijelentő, többé-kevésbé folyamatos narrációra utaló szókapcsolat.
Szenvedélyes futballszurkolók, pókerezők, videojátékosok szóhasználatában fordul elő a bemákol ige. Jelentésének körvonalazásához tudni kell azt, hogy a mák főnév a szlengben szerencsére utal.
A karácsonyfa alatt elsőnek mindig a Mennyből az angyalt énekeltük. Jött utána a Pásztorok, pásztorok is, a Glória is meg a Stille Nacht is, de a Mennyből az angyal fejezte ki az ünnep kegyelmi állapotát, a karácsonyfa bűvös létét, a földre szállt csodát.