Az utolsó napokban, utolsó órákon történő többanyagos javító felelésekről nem is beszélve. Miért nem elég az előző pár hónap, hogy megtudjuk, „mennyit ér a gyerek bőre”? Miért terheljük mi túl az egyébként sem a rendszerességükről híres diákokat. (Nem, nem, rendszerességre nevelni nem úgy kell, hogy év végén jól „behúzunk nekik” a megtanulandó tananyagból.) Egyébként is mennyire tekinthető rendszeresnek és előre tervezőnek az a tanár, akinek az utolsó napokra van szüksége ahhoz, hogy „megteljen” osztályzattal a napló, illetve, hogy „megalapozottan” zárja le az osztályzatot. Lehet reálisan értékelni a gyereket az utolsó pillanatban? Ugye, nem csak nekem gyanús ez az egész? Csak említsek néhány indokot: a gyerekek fél füllel, szemmel, szívvel már nem a tankönyvvel, hanem a mézeskalács-szaggatással vannak elfoglalva. Vagy azzal, hogy kiderítsék, milyen kreatív ajándékkal lephetnék meg a szerelmüket. Vagy a szánkózással, korcsolyázással. Idén az időjárás is kedvez a téli örömöknek, ráadásul sokkal egészségesebb is a friss levegőn hógolyózni, mint a négy fal közt a tankönyvet lapozni.
Figyeljük meg a decemberi természetet. Teljesen lehullanak a falevelek, a madarak elcsöndösödnek. Az állatok is behúzódnak vackukba. Hideg van. Rövidebbek a nappalok. Minden és mindenki arra vár, hogy megpihenhessen. Dolgoztunk, gyűjtögettünk, rohangáltunk és elfáradtunk egész évben. Itt az ideje a nyugalomnak. A tűz ropog a kandallóban, olvasunk a karosszékben. A bögrékben tea gőzölög. Sokat alkottunk az elmúlt esztendőben, ránk fér az otthon melege, a közös készülődés az ünnepre. Rohanva nem lehet megtisztulni, ahhoz idő kell, még a gyerekeknek is. Az iskolai eszeveszettség, az év végi hajrá pont azoktól veszi el ennek a lehetőségét, akiknek talán a legnagyobb szükségük lenne rá, hogy ráhangolódjanak a belső béke keresésére. (Mert a fölnőttek már lehet, hogy végérvényesen elveszítették.) Persze hivatkozhatunk a minisztériumi tantervre meg arra, hogy a „gyerekek kérték” a dolgozatok halasztását. De ezt valóban elhinni naivság. A gyerekek a mának élnek, és lassan, folyamatosan válnak előre tervezni tudó fölnőttekké. Erre nem úgy lehet őket megtanítani, hogy pici koruktól fogva idomítjuk.
Ahogy e sorokat írom, kihirdették a téli szünet előbbre hozását. Mondhatnánk úgy is, hogy az influenza terjedése karácsonyi ajándékként hozta a szabadnapokat a gyerekeknek, hogy szánkózhassanak a környékünkön meglepőnek számító hóban. Talán nem is olvad el addig, amíg odajutnak a gyerekek, hogy élvezhessék a téli örömöket. Azonban elkeserítőnek találom az Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezete elnökének nyilatkozatát, aki szerint komoly probléma lesz a tanároknak lezárni a jegyeket ezen a héten. Úgy gondolom, értékelni úgy kellene a tanulókat, hogy bármikor tisztában legyünk a tudásukkal. Vajon mit csinált az a tanár augusztus végétől, akinek gondja van december közepén a féléves jegyek lezárásával?
A gamó helyett inkább vegyük fontolóra Ápriliy Lajos szavait. Van olyan gyerek, aki csak tőlünk számíthat kedvességre.
„Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
