Ó, barackok, ti mosolygósak! Jó nyári nap érlelte, puhán kemény kis testecskék!
2026. március 7., szombat
Irodalom
Székely Tibor hosszú évtizedek alatt összegyűjtött kollekcióját többféleképpen lehet értékelni: mint gyűjteményt, amelyet nem lehet elválasztani a gyűjtő személyiségétől, illetve azon belül egyenként a tárgyakról. Székely Tibor ezeket a tárgyakat részben ajándékba kapta, részben vásárolta.
A Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg tavaly, az év végén idősb Virág Gábor monumentálisnak mondható, több mint 400 oldalas kötete, amely a topolyai Járási Magyar Népszínház történetét dolgozza fel. A mindössze egy évtizedig (1949 és 1959 között) létező félprofi színház mély nyomot hagyott Topolya és környéke kulturális életében; mind a mai napig sokan emlegetik, és emlékeznek vissza a lejátszott mintegy ezer előadás valamelyikére.
Többször gondoltam már arra: vajon más népek is ennyire harcosan lépnek fel egy-egy nyelvhelyességi kérdés ügyében, mint mi magyarok? Az ugyanis tagadhatatlan, hogy magyar ember indulatosan képes vitázni, sőt, a végletekig is elmegy, ha ki kell állnia nyelvi meggyőződése mellett.
Február első felében nagy a nyüzsgés a középiskolások közt, legalábbis azok közt, akik magyarországi felsőoktatási álmokat dédelgetnek. A középiskolában, ahol dolgozom, a tanulók segítséget kapnak ebben, nem maradnak magukra a szövevényes adatlapkitöltésben.
Elsős vagy másodikos lehettem – mert arra pontosan emlékszem, hogy még jóval az elsőáldozás előtt történt –, amikor egy alkalommal felfedeztem a templomunk oltárképe és az oltár fölötti kupola boltívfreskója közötti felületen megfestett méretes háromszöget, melynek közepéből egy hatalmas szem nézett le rám.