Szeretem a verseket. Azokat, amelyek szívből jönnek, amelyek mindenkihez szólnak, amiket könnyű megérteni, vagy ami muzsikál bennem. Tóth Árpád sorai csengnek a fülembe: „Szeszélyes, bús ajándék / E rímes, furcsa játék,”. Néha játék, máskor meg véresen komoly. Vagy mindkettő egyszerre, mint Tóth Árpád versében.
Nagyon élvezem, amikor ötödik osztályban magyarórán a versritmust meg a rímeket vesszük, mert játék az egész. Tapsolva, dobolva, szótagolva próbálom megszerettetni a költeményeket. A gyerekek, mondanom se kell, élvezik, néha kicsit hangosak is vagyunk, főleg ha belemelegszenek, meg szívesen rájátszanak egy kicsit. Volt úgy, azt hitték odakint a folyosón, hogy zeneóra van. És talán nem is sokat tévedtek.
A rövid és hosszú szótagok váltakozása lehetővé teszi a vers zeneiségének felfedezését, nemhiába létezik az a sok megzenésített vers számos kitűnő zenész és zenekar tolmácsolásában.
Nemes Nagy Ágnes Tavaszi felhők című verse szerepel az olvasókönyvükben, de mi átevezünk más vizekre is. (Kár, hogy az olvasókönyv szerkesztője nem tett be más, játékos verseket is.) Nekem például Petőfi Szeptember végén című verse jutott azonnal eszembe, pedig az bizony nem gyerekeknek íródott. Már mondom is az első versszakot!
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
S azonnal folytatni tudnám Áprily Lajos Márciusával:
A Nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve,
Kibuggyan a kedve
S egy ős evoét a fénybe kiált.
Csodálatos! Érezni, ugye, ha a szótagolásra fektetjük a hangsúlyt, hogy milyen dallamossá válik? Meg lehet próbálni, ugye, milyen könnyű? Hát még miket lehet szórakozni Weöres Sándor versein! Idézzük csak fel a Haragosi címűt:
Fut, robog a kicsi kocsi,
rajta ül a Haragosi,
din don diridongó.
"Zúg a tüske" (Fotó: Sok Kornélia)
Vagy nézzük a Galagonyát:
Őszi éjjel
izzik a galagonya,
izzik a galagonya
ruhája…
Az ember szinte nem is tud megállni ezeknél a soroknál, mondatja magát tovább a vers, s ez benne a jó. Én sem tudtam megállni. A diákok is sok ilyen verset idéznek, az óvodából vagy az alsó osztályokból. Az egyik ilyen a Száncsengő:
Éj-mélyből fölzengő
– csing-ling-ling – száncsengő.
Száncsengő – csing-ling-ling –
Tél öblén halkan ring.
Tamkó Sirató Károly is mestere a rímes, ritmusos verseknek, az egyik legismertebb a Mondjam még? című:
Volt egy dongó
meg egy légy,
tovább is van,
mondjam még?
Nem mondom, mert kevés a helyem, de megemlítem Móricz Zsigmond Atörök és a tehenek címet viselő, Mehemedről szóló kedves sorait, melyet több zenész is megzenésített. Ki ne ismerné? Egyszerűen nem lehet muzsika nélkül elmondani (legfeljebb ott belül ütik a tam-tamot). Vagy Szabó Lőrinc Kicsi vagyok én c. gyermekversét, melyet már jóformán mondókaként ismerünk, és szerintem nincs olyan ember, aki nem tudja. Mint Weöres Sándor Kutyatárát:
Harap utca három alatt
megnyílott a kutyatár,
síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülű Aladár…
Kányádi verseit is csak sorolni tudom: Tűvé-tevő, Pulykaszégyen, Birka-irka, Három székláb, s még nincs vége a sornak, mert az egyik kedvencem a Faragott versike.
Kányádi Sándor Betemetett a nagy hó címet adta annak a versnek, amelyet én például a Kaláka együttestől hallottam először, s ki se megy a fejemből, olyan jó a dallama is. Nem csoda, hiszen csupa rím és ritmus! S mivel rövid, a Kaláka szívesen tanítja meg a nagyérdeművel egy-egy koncertjén. Íme:
Betemetett a nagy hó
Erdőt, mezőt rétet.
Minden, mint a nagyanyó
Haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
Bajsza, hófehér lett,
Csak a feketerigó
Maradt feketének.
S milyen egyszerű! Kedvem lett elővenni a Kaláka-lemezeket, egészen felvidultam tőle. Ajánlom ezt másoknak is, ebben a hideg, havas, zimankós, téli időben.
