Mindaddig engedetlenek maradtak az egyszerű képek és könnyed rímek, a versek szelíd lüktetése idegen maradt, míg Gruik Ibolya interjúját nem olvastam a költővel. Ebben mondja el, hogy a gyermekek könnyen megbocsátó lelkülete ragadta magával, s hogy a Bíborbogár versei a síró gyermekek versei. Bogdán verseinek anyaga a több évtizednyi általános iskolai tanítás során és a városból a falura költözés után szaporodott fel. Rácsodálkozás, a felnőttétől elütő hangnem és szemszög keresése, játékosság, máskor pedig szikár tárgyilagosság, a lélektépő hidegség, koncentrálódó sűrűség. „Apám a húsgyárban dolgozik. / Azt mondják, műszaki felesleg. / Tudom már, mi az a romboid. / Valaki azt súgta: szeretlek” (Nagyjából megvagyunk). Az interjú által találtam meg Bogdán Józsefet a gyermekverseiben is.
Pontosan nem tudom meghatározni, milyen sorrendben olvastam el a Tiszta szó, a Bogárhimnusz, a Valaki félt helyettem és az Ádám, hol vagy? fejezetek verseit. Gyanítom, hogy a Bogárhimnusszal kezdtem, hiszen ha belelapozok a könyvbe, akkor ismét a számos bogárnév ragadja meg először a tekintetemet. Azzal a lázzal írtam át közülük néhányat a füzetembe, amely a furcsa virág-, madár- és halneveknek hódol. Egy-egy ilyen elnevezésen és hangzáson, hogy a rovaroknál maradjunk, mondjuk, busalepke vagy levéldarázs, akár napokon keresztül is el lehet merengeni. Laposhasú acsa. Acsa. Érződik, hogy Bogdán is szívesen játszik a fogalmakkal, a szövegekkel. „Üdvöz légy!, Mária, / malaszttal teljes, / a zengőlégy szárnya / fényes és selymes” (Angyali üdvözlet). A sorrend csak ebben a tekintetben lényeges: ha az olvasó már az első pár vers után „ráfut” egy hangyalesőre, könnyen megtörténhet, hogy a megeshetőt szem előtt tartva a rovartani lexikont is az asztalra készíti.
De megtörténhetett könnyedén az is, hogy hátulról kezdtem el lapozni a verseskötetet. A Sikoly 25. számában Kovács Jolánka interjújában olvastam először Bogdán József érdeklődéséről a Kosztolányi családdal kapcsolatban. A Bíborbogár ebből Kosztolányi Dezső fiának, Ádámnak a rövid életrajzát, pár verset és Ádám által elmesélt történeteket tartalmaz: József Attila látogatása Kosztolányiéknál, a Frici bácsival való bohóckodás, rövid életképek rímbe szedve Harmos Ilonáról. A kötetet illusztráló Csernik Attila is az Ádám, hol vagy? ciklusban találja fel igazán magát. A még a Mézeskalácsból jól ismert pongyolás gyermekfigura Ádámmá válik. Mintha Csernik mindég is ugyanazt a gyermeket rajzolná a dolgok születésétől fogva: bő szárú virágos ing, az egek felé nyújtózó esetlen gyermektest, idétlen ujjak. Csernik Attila világa rokon Bogdánéval: Csak míg az illusztrátornál a megszokott kellemest keressük, addig az írónál a váratlan, a szokottól elütőt – lett légyen szó akár gyermekverses kötetről.
„… Serdülő kislányuk lélegzetét / visszafojtva hanyatt feküdt / a kádban. És látta, igen, / látta, amint a vízzel kacérkodnak, / látta önmagát fehér pizsamában, / boldogan, meztelenül az éjjelin ülve, / narancslevet szürcsölve. A lúgos vízben / hajcsomók simogatták / a fehér zománcot. A konyhából kirobbanó / lárma megkongatta a / mély és rideg kádat” (Mi történt a konyhában?).
A legvalószínűbb azonban, ha már a versek olvasásának sorrendjére, e lényegtelen apróságra kitértünk, tehát gyaníthatóan rendszer nélkül, a Bíborbogarat találomra felütve olvasgattam Bogdán verseit. Alkalmasint úgy, ahogyan a gyermekek játszanak Kosztolányi Sötét bújócska című írásában.
