Szabadkai írás, nem is megy tovább
1.
1975-ben jelent meg az Életjel könyvkiadó 5. könyveként az Irások az élet jó és rossz dolgairól, kritikák, cikkek karcolatok.
Ez volt az első könyv, amit Csáth Gézától olvastam. Meg voltam győződve arról, hogy ő találta ki a könyv címét, mielőtt elolvastam volna. Számomra ma is ez a legcsáthosabb mondat, az élet jó és rossz dolgairól, mert úgysincs más, a középút, az aranynak becézett nem létezik, vagy ha mégis, akkor borzasztó büntetés lehet azon bandukolni.
(A fénykép Dévavári Zoltán hagyatékából, a rajzok Csáth Géza a Földesen vezetett orvosi naplójából, a Páciensek könyvéből valók, amely napló a szabadkai Városi Könyvtár tulajdonát képezi)
A középút ellenében vannak az élet jó és rossz dolgai, beszéljünk hát ezekről, mert csak ezekről érdemes, és beszéljünk róluk úgy, ahogyan a középúton bandukolók sohasem tennék: éllel, ésszel, beccsel, nyíllal, nyállal. Később nyüszítve.
De később már novellák.
Nem megyek el ebben a születésnapi szövegben odáig.
Soha nem is mentem.
Szeretném azt mondani, ellene tartottam mindig a Csáth-kultusznak, nem szerettem azt a szecessziós, kancsalul festett egekbe bámuló hevületet, ami szülővárosában övezte az emlékét.
Elsősorban és sokáig az emlékét a szövegei helyett, aztán, ahogyan feltárultak a szövegek, kibomlottak, áramlani kezdett körötte, kavarogni a hangulat is, mint egy öregedő nő virágos pongyolájának rejtelmi, úgy.
De ezen hangulat előtt, jóval ez előtt jelent meg ez a szürke-barna könyv.
Különös írói szerencsének tartom, hogy ebből ismertem meg Csáth Gézát, hogy így tanított gondolkodni, éllel, ésszel, micsoda hévvel.
Nem tudom, mennyit sikerült mindebből megtartani a neki szánt, róla szóló, őt idéző regényemben, a Spanyol menyasszonyban (és tovább). Úgy értem, ebből az élből, észből, hévből. Nem a nyálból, nyüszítésből (az csak van), hanem a keménységből.
Az érdekel engem, a gyémánt, a szén keménysége, a fekete mélység vonzása és a ragyogó csillogás kíméletlen karcossága.
A végtelen felől felkavart indulat, a gyilkos vágy, a megsemmisítés férfias ereje.
A megsemmisítés női ereje, a kiszolgáltatottság által felkavart indulat.
Ez 1919 nyara.
Honnan érkezett abba a regőcei nyárba?
Honnan érkezett meg a halálába?
Hiszen őt nem érte utol a halál. Megérkezett a saját halálába.
1897 ápr 15 Csütörtök
Egy tízéves gyerek naplójának részlete:
Ma ismét szép idő volt. Reggel ½ 8 órakor felkeltem. Reggeli után elvittem a borbélyhoz az anyika haját, hogy csináljanak belőle siskát a fejere, mert a sütéstől kihullott a haja. Mikor hazajöttem írtam délig. A befejezett épitményt ledültöttem. Délután 2 órakor fekete ruhába öltözvén elmentem megnézni Jámbor Pált (Hiador) a ravatalon. ½ IV orakor elmentünk sétálni voltunk lamentaczion is. Hazajövén meguzsonnáztam el mentem a (b) Nagymamámékhoz ott maradtunk VII oráig ott voltak Kosztolányiék is. Mikor hazajöttem egy új épitménybe kezdtem. ¼ X óra körül lefeküdtem. Abbeli reményemről, hogy a ministerimtol kitüzött dijra palyázok, lemondtam.
E naplóbejegyzés tanúsága szerint milyen dolgokból tevődött össze ennek a tízéves fiúnak az élete? Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy egyetlen dologból általánosítsunk, (amit, lévén szó irodalomról, akár meg is tehetünk), egyetlen idézetből, egyetlen életből, akkor azt kell mondanunk, ebben a jó és rossz dolgokról, melyek az élet egyedüli meghatározói, a komolyság dönt.
Komolyság.
És persze az alapvető fiús lustaság.
Amellyel elegánsan lemond reményeiről.
Ekkor nagy meglepetés várt reám Anyika ugyanis a már karácsonykor nekem szánt szép ezüst órát ideadta akkor is megkaptam volna de a bizonyítványom miatt nem kaptam meg. (1898. Május 13án Péntek)
Mert gyermeknek lenni az élet jó dolgai közé tartozik, akkor is, ha minden rosszat megtapasztal és befogad, felnagyít a gyermek, a halál és félelem egyképpen jelenlévő, akár az anyját veszíti el, akár a hétfejű sárkányra vár az ágy tetején vacogva.
Széles sávon mozog a lélek.
Aztán az évekkel beszűkül, mint egy dohányos koszorúere.
Ha így, hát így. De Csáth Géza erre képtelen lett volna, az ő számára a világ jóból és rosszból állt, ehhez széles sávú lélek kellett és komolyság.
Komolyság.
Ezért undorodtam, menekültem attól a virágos pongyolasuhogású avítt közelítéstől. A vidéki városokban másként mérik a jót és másként a rosszat. Szűkösebb a beosztás a lélek centijén.
(Utalás: Csáth azt javasolta, hogy a Nyugat első nemzedékének legyen közös milliméterpapírja.)
2.
Orvos volt.
Azt szeretném mondani, hogy Csáth, az orvos.
(Utalás: Csáth, a lusta, a luxus. Csáth, a derengés... Csáth, a kamasz. Csáth, a peep-show.)
Csáth, az orvos.
1909-ben orvosi diplomát szerzett.
Ezzel mindössze csak arra szeretnék utalni ebben az ünnepi, születésnapi írásban, hogy komolysága a kiskamaszos fiús lustaságot követően óriási munkabírással, akarattal párosult.
És megvolt hozzá az esze.
Ami nem mellékes. Szokták az irodalomban azt, hogy tehetséggel és a mámorral behelyettesítik a munkát és az egyebeket (szándékos elhallgatás). Ilyenkor jajdulnak fel azok, akik úgy tartják, az említett művészeti ághoz kell azért ész is. Amit bizonyít, mondják: orvos, matematikus, fizikus és jogász is akad soraikban. Jaj, jaj, a megvetett ,,társadalmisok” (bölcsészek-művészek) halkan felsírnak a gimnázium folyosóin.
Azt is szokták, hogy egyenesen a tehetség és mámor ellen valónak, kispolgári allűrnek tartják a munkát és a diplomát.
Csáth Géza orvos mindezekre egyszerre cáfol rá.
Életével azt is bizonyítja, hogy az orvos sem mentes attól, hogy ember legyen, állatorvosi ló legyen, gyönge és gyáva legyen, hipochonder legyen és háborút megjárt férfi legyen.
Csáth Géza orvos. (Kosztolányi Dezső.)
3.
József aláírással jelent meg a Bácskai Hírlap 1905. június 4-i számában A magyar középiskolai tanítás végleges csődje című Csáth-szöveg.
Remekbe szabott írás, ahogyan a 80-as évek közepén értettem, amikor először olvastam, arról szól, hogy a középiskolai oktatási módszer az élet rossz dolgai közé tartozik. Mondanám, hogy egyetértettem vele, de nem tehetem, mert én rettentően élveztem a középiskolát, Kerekes-kiállítás, Marat/Sade Máthé Gáborral, Slavko Matkovic–Szombathy Bálint performanszok mellett a latin órák verítékes rettegése, a torna órák lehetetlen küldetései, Kosztolányi versei és Csáth Géza szövegei abban a szürke-barna könyvben.
Valamint egy zentai férfi, aki körbejárta a középiskolákat és arról győzködött, hogy fizessünk elő az Új Symposionra. Megtettük.
A magyar középiskolai tanítás végleges csődje című írásból valóban az derül ki, hogy a középiskola az élet rossz dolgai közé tartozik.
Tizennyolc évesen olyan erőteljesen és tőből vágja ki a magyar középiskolai oktatást, akár Rumcájsz egy terebélyes fát a Jicin melletti erdőben, amelynek közepén lakik.
Az írás minden fordulata, a kivágás folyamatának ereje a szerző iszonyú műveltségében, széleskörű jártasságában, kifinomult ízlésében és a megszerzett tudásában rejlik.
Egyszerre cáfolat és dörgedelmes bizonyíték.
Ez Csáth Géza.
Cáfolat és bizonyíték.
Megtanít arra, hogy nélküle az élet jó és rossz dolgainak semmi, de legalábbis sokkal kevesebb az értelme.
Csáth Gézára rá is lehet szokni.
És akkor eljő hangulat, mely olyan, akár egy öregedő nő virágos pongyolájának rejtelme, de hiába, már nem lehet szabadulni.
Ezért: Az életet általánosságban illúziók malteranyagával kell felépíteni. Ezek az illúziók szinte jórészt testi érzéseken alapulnak és mégis szellemi javak.
Idézet Csáth Géza Tolnai Világlapjában 1910. augusztus 20-án, Kis értekezés az élet jó és rossz dolgairól címmel megjelent szövegéből, amely a Csáth szülővárosában 1975-ben megjelent egy nagyszerű könyvben olvasható (írásait összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzetet Dér Zoltán írta).
Ennek ismerete nélkül Csáth Géza fantasztikus élete sem 1.,2.,3.
