Többször gondoltam már arra: vajon más népek is ennyire harcosan lépnek fel egy-egy nyelvhelyességi kérdés ügyében, mint mi magyarok? Az ugyanis tagadhatatlan, hogy magyar ember indulatosan képes vitázni, sőt, a végletekig is elmegy, ha ki kell állnia nyelvi meggyőződése mellett. Már Kazinczyék korában is igen kíméletlen viták dúltak nyelvi ügyekben – gondoljunk csak a Mondolatra! A későbbiekben, Szarvas Gáborék korában nem kevésbé. A Magyar Nyelvőr korabeli számai igen harcias nyelvvédő magatartásról tanúskodnak.
Nincs ez másképp manapság sem. Mintha a vérünkben lenne, az anyatejjel szívnánk magunkba a nyelvhelyesség iránti érzékenységet. Ötéves unokám már oktatja a háromévest: Andris, ne mondj egyszerre olyan sok szót! De kortól, nemtől, iskolázottságtól, lakóhelytől függetlenül mindenki szívesen belebonyolódik nyelvi kérdések taglalásába. Aki középzárt e-vel beszél, kifogásolja annak a beszédét, aki csak egyféle e hangot ejt, és fordítva. Az anyaországi beszélő furcsállva hallgatja a határon túli szókészletében előforduló különös szavakat: a patikát, ami nem gyógyszertárat jelent, hanem sportcipőt, a trénerkát, a majicát, a penkalát, a szokkot, a bazent és társaikat. A határon túli beszélő viszont nem tud mit kezdeni a pari (paradicsom), ubi(uborka), burgi (burgonya), tejcsi (tej) szóalakokkal, és meg is van a véleménye róluk.
Folytathatnánk a felsorolást a végkimerülésig, de már néhány példa is jelzi, milyen végeláthatatlan a kifogásolható nyelvi jelenségek sora. Ám ezek megítélése nem mindig azonos. Aki pl. suksüköl, az ugyebár primitív, kulturálatlan, az is, aki nem tudja, mikor -nák és mikor -nék (milyen beszédhelyzetben helyes az írnák és milyen beszédhelyzetben az írnék szóalak), az is, aki a helyesírással hadilábon áll; aki viszont kényelemből, nemtörődömségből vagy jópofaságból a nem tudom helyett azt írja, hogy nemtom, a valószínűleg helyett azt, hogy valszeg, a hiányzol helyett azt, hogy -zol, gyakran még az igényes nyelvművelők részéről is csak egy elnéző mosolyt és fejcsóválást kap: hja, az SMS-nyelv, modern világ, helytakarékosság, fiatalos lelemény!
Pedig, mint az élet egyik területén sem, a nyelvhelyesség kérdésében sem előremutató a kettős mérce. Ami a nyelv sajátosságainak, az általánosan érvényes, elfogadott nyelvi normáknak és szabályoknak nem felel meg, az hiba, függetlenül attól, hogy szándékos vagy az ismeretek hiányából ered. A szándékos nyelvi ferdítésekkel kapcsolatban szerintem kevésbé kéne elnézőnek lennünk, mint azokkal, amelyeknek a gyökere a megfelelő ismeretek hiányára vezethető vissza. A helyes nyelvhasználatra vonatkozó ismereteket bővíthetjük, a hiányosságokat pótolhatjuk,
az iskolai oktatás keretén belül történő ismeretszerzéstől kezdve az anyanyelvi játékokig, nyelvhelyességi vetélkedőkig, nyelvi rovatokig és még számos más téren.
A szándékos nyelvi ferdítésekkel kapcsolatban viszont eléggé eszköztelenek vagyunk. Ezek hátterében ugyanis nem annyira az ismeretek hiánya, hanem inkább egy sajátos beállítódás – az általánosan érvényes normákkal való nem törődés húzódik meg, mely gyakran nemcsak nyelvi téren, hanem az élet más vonatkozásaiban is tapasztalható. Nem szerencsés tehát az elnéző fejcsóválás, mely megerősíti ezt a beállítódást.
A fentiek alapján nagyon vitatható, hogy ésszerű-e ezeket a szándékos nyelvi ferdítéseket szótárba szedni. Manapság nem egy esetben találkozhatunk ilyen törekvésekkel. Az utóbbi időben sok olyan szó megjelent nyelvünkben, mely korábbi értelmező szótárakban, idegen szavak szótárában és más hasonló kiadványokban nem fordul elő, s jó lenne tudni, mit is jelentenek ezek pontosan. A határt azonban meg kell húzni valahol. Különbséget kell tenni, és másképpen kell kezelni a nyelvbe újonnan bekerült szavakat, melyek gazdagítják szókincsünket, a gazdasági, tudományos és kulturális téren megjelenő változások megnevezésére szolgálnak, és a nyelv szellemétől merőben idegen képződményeket, félreírásokat, ferdítéseket. Szótározni nézetem szerint csak a követésre, használatra alkalmas szavakat kell, a nyelvi hibákat nem célszerű, mert a hibás nyelvhasználatot csak megerősítjük azzal, ha szentesítjük: szótárba szerkesztjük, megmagyarázzuk.
A probléma nem elhanyagolható, mert már adódott olyan eset is, hogy ilyen módon megírt iskolai dolgozatot készítettek és adtak be diákok. Nálunk még szerencsére nem fogadják el az ilyen munkákat, de – ahogy hírlik – a világnak már van olyan tája, ahol létjogosultságot kapott az ilyen írásmóddal készült dolgozat.
