Óbecse községben két magyar filmet is vetítenek a jövő hét folyamán. A Most vagy soha!
Óbecse
Pénteken 20 órakor a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet közös előadását, Kai Hensel Klamm háborúja című monodrámáját tekintheti meg az óbecsei közönség a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör kistermében. A monodrámát László Sándor színművész adja elő Mezei Kinga rendezésében.
Május 13-a és 17-e között szervezik meg Óbecsén a 66. Májusi Játékokat, a gyermek és ifjúsági színjátszók nemzetközi fesztiválját, amelynek a Városi Színház ad otthont.
A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége az idén is megszervezi a mezőgazdasági vegyszeres dobozok gyűjtési akcióját, amelyhez ezúttal is csatlakozhatnak Óbecse község mezőgazdasági termelői. A gazd...
Szerdán, május 8-án, 18 órai kezdettel komolyzenei koncertet tartanak az óbecsei Városi Színház termében Kultúra, szerelem, emberek címmel. A műsorban fellép Sonja Kalajić, aki hegedűn, fűrészen és kasztanyettán játszik, és Bojana Dimković, aki zongorázik.
2014. január 1-je óta, miután visszaállították Óbecse község területére a bíróságot, egészen a tavalyi év végéig hét bíró dolgozott az Óbecsei Alapfokú Bíróságon és a törökbecsei bírósági egységben.