Jegyzet

Több szempontból elkeserítő, hogy az út melletti fasor látványosan ritkul, és az első virágzásukról még csak álmodó fiatal japánakácok sorra tűnnek. Összesen tizenöt év tavaszát kellett volna türelmesen kivárniuk, hogy végre virágukat bontsák, csakhogy a motorfűrészes ember miatt a tavaszszámlálásuknak itt és most lett vége.

Merthogy ezt állítja – nem minden indok nélkül – versében Vasadi Péter. Más költők aztán mondanak mást is: „Ébren a kicsi tér, terjeszkedik a reggel, / felnevet a piac, vidám, zajos színekkel” (Albert Samain).

Rákaptam a levélgyűjtésre. Félreértés ne essék, nem szerelmes levelekről van szó, vajon ki is küldene ilyeneket egy olyan vénségnek, mint csetlő-botló jegyzetírójuk?

Ismét magyar politikai kilengéstől visszahangzott a világsajtó, de ne tessék most a “ballibsi kozmopolita firkászok magyarellenességén” felháborodni, hanem azon, ami miatt újra hírbe került a nemzet. Egy állítólag iskolázott és világot járt szélsőjobboldali képviselő, ráadásul a parlament külügyi bizottságának alelnöke okozta a “nemzetbiztonsági kockázatot jelentő” zsidó országgyűlési kéviselők és kormánytagok összeírásának indítványozásával.

Mikortól írsz, miféle kérdés. Magasan fej fölé érő mezei margaréták vékony szirmú virágai között, sámlin, kockás füzetbe az első sorok.

Aki az ezerarcú valóságot tanulmányozza, előbb-utóbb rájön, hogy elméje képtelen a teljes igazság megragadására, de a részigazságokkal azért még kedvére foglalkozhat. Ami elérhető: a lehetségest megragadni.