Olaszország első orvosnőjeként Maria Montessori értelmi sérült gyerekekkel kezdett el foglalkozni. Pedagógiai koncepcióit továbbfejlesztve az 1900-as évek elején óvodáskorú gyerekeknek megnyitotta a Gyermekek Házát.
Irodalom
Véletlenül és utólag tudtam meg, bekerült három versem egy ezer haikut (haikuszerű rövid verset) egybegyűjtő kötetbe. A többiek, hogy ehhez mit szólnak, nem tudom, a saját véleményemet viszont elmondtam a blogomban, ahol a kérdéses verseim is találhatók.
A sötétben simára vékonyult, világos felületű rétegek képződnek, leereszkednek lassan, halkan neszezve egymásra csusszannak, egymást beárnyékolva olvadnak a sötétbarnába. Letisztulnak közben a tárgyak alakjai.
Néhány évvel ezelőtt jelent meg a szóhasználatban a bankolás főnév az angol banking mintájára. A bankügyleteknek távolról, elektronikus vagy telefonos kapcsolat révén való intézéséről van szó.
A Symposion folyóirat 2008-ban kezdte el erőteljes kultúraközvetítő szerepét. Egyrészről kétnyelvűségével, másrészről pedig a szövegekkel egyenértékű vizuális alkotások közlésével.

