Olaszország első orvosnőjeként Maria Montessori értelmi sérült gyerekekkel kezdett el foglalkozni. Pedagógiai koncepcióit továbbfejlesztve az 1900-as évek elején óvodáskorú gyerekeknek megnyitotta a Gyermekek Házát. A gyakorlat az önállóan megoldható és gyakoroltatható feladatokra épült, és a központi helyre állították a gyermeki tevékenységet. A Gyermekek Házában az erkölcsre, az önfejlesztésre, a szabadságra, az önfegyelemre, a szeretetre és a mély érzelmekre neveltek. Montessori a gyermek világát ismerve építette ki elveit, a gyerekek békés fejlődéséhez teremtett környezetet és eszköztárat. Nevelési célja kettős: a gyerek természetes fejlődését és a gyerek társadalmi életre való felkészítését próbálta elősegíteni.
Montessori mindent a gyerekhez méretez. A padok, a lépcsők, a székek mind alkalmazkodnak a gyerekek magasságához óvodájában. A családban és az iskolában a gyerekek nevelésének elve az aktivitás. Mindez Montessori lélektanával áll szoros összefüggésben, ugyanis szerinte a felfogóképességet és a kifejezőképességet fejleszteni kell. Az aktivitás lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek alkossanak, változatos tevékenységet végezzenek. A pedagógusnak a jellemével kell hatnia, nem a szavaival, érthetővé kell tennie és megkönnyítenie a gyerekek számára az alkotómunkát. Az alkotómunka a rendre és a tisztaságra irányul, és megfelel a gyerekek aktivitásigényének. Megfigyelései szerint a növendékek nagy érdeklődéssel végzik és később is hasznát veszik a tanultaknak. A szorosan vett alkotómunkák közül Montessori gyerekei fazekassággal foglalkoznak, szerszámokkal edényeket készítenek, kiégetik és befestik. Ugyanígy apró téglákat is készítenek, azokból házakat építenek, így sok mindent elsajátítanak.
A Montessori-pedagógia kimondja, hogy gondoskodni kell a gyerekek számára megfelelő környezetről. A gyerek nem élheti az életét a felnőttek világában, sem az iskolában, „mert ezek inkább börtönei a lelkének, ahol alá kell vetnie magát a felnőttek lélekromboló munkájának, amely állandó felügyeletben, folytonos oktatásban és parancsolgatásban nyilvánul meg.”, mondta egyik előadásában. Véleménye az, hogy olyan környezetet kell teremteni a kisgyereknek, ahol a felnőttek oktatása, gondoskodása a minimálisra szorítkozik, és minél tökéletesebb ez a környezet, annál kevesebb beavatkozásra van szükség a felnőttek részéről. Ebben a környezetben, a „gyerekek világában” mindjárt megkezdődik a fegyelmezett, komoly munka, egyfajta belső erő készteti őket az alkotásra.
Az alkotómunkára való koncentráció három fejlődési szakaszból áll, ezek az előkészítés, a nagy munka és a belső munka.
Az előkészítés a gyerek önálló felkészülése a nagy munkára. Amikor belép az óvodába, iskolába, elővesz valami könnyű, nem megerőltető munkát. Ezzel nem sokáig foglalkozik, hanem keres másikat, például a taneszközök közül egyet, amellyel megismétel néhány gyakorlatot. Majd egyszerre csak fáradt, nyugtalan lesz. Elmondható, hogy ez a jelenség nemcsak az egyén, hanem egy egész csoport (osztály) életében beállhat. Ilyenkor a gyakorlatlan tanítók azt gondolják, a gyerek belefáradt a kézimunkába, és környezetváltoztatásra van szüksége. Azonban nem erről van szó. Az előkészítő munka és az azt követő nyugtalanság után fog bele a gyerek a nagy munkába. Ez a munka leköti a figyelmét, elmerül benne, és elszigeteli magát a környezettől. Mikor befejezi, elhagyja a tárgyat, amivel foglalkozott. Ezután boldog, nyugodt és kiegyensúlyozott lesz, a nagy munka után pihent igazán a gyerek.
Fontos, hogy a nagy munka ismétlődjön, vagyis hogy a gyerek folyton tevékenykedjen. Így fejlődik a nyugalom és pihentség, valamint megmutatkozik és kialakul a fegyelmezettség is, amiről tudjuk, hogy a Montessori-pedagógiának nagyon fontos eleme. Lassanként a gyerek „komoly munkás” lesz, aki nem képes a tétlenkedésre, így a munka a szokásává válik.
Montessori nem ismerte el a gyerekek spontán játékának értékét, és ezért tagadta a szabad játék helyét a Montessori-óvodákban. Az 1930-as évektől azonban a magyarországi Montessori-gyerekfoglalkoztatóban már voltak játékok, amely főként az akkoriban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő piaget-i pszichológiának, a különböző játékelméleteknek és a pszichoanalízisnek köszönhető. A magyarországi Montessori-pedagógusok azt tartották és tartják a feladatuknak, hogy a játszó gyerekek közt érvényesítsék Montessori pedagógiájának elveit.
