Ratko Mladić egészségi állapota nem változott – közölte fia, Darko Mladić, aki attól tart, hogy Hága szándékosan késlelteti az édesapja szerbiai kezelés céljából történő szabadon bocsátását.
Elmondása szerint utoljára csütörtökön beszélt az apjával, és akkor minden a korábbiakhoz hasonló volt. Pénteken az ENSZ egyik orvosával is egyeztetett, aki megerősítette: Mladić állapota változatlan, vagyis továbbra is súlyos.
„Orvosaink további terápiákat, mágneses rezonanciás vizsgálatot és más kezelési módszereket javasoltak, amelyek elvégzése várhatóan a jövő héten kezdődik” – mondta Darko Mladić.
Hozzátette, továbbra is a hágai hatóságok válaszára várnak azzal kapcsolatban, hogy Ratko Mladićot szerbiai kezelésre bocsátják-e, és attól tart, hogy a döntés késlekedése szándékos.
„A döntést a jövő hét végéig kellene meghozni. Attól tartok, nehogy túl késő legyen” – fogalmazott.
Nyitókép: Képernyőkép/ICTY



