A magyarországi politikai változások, valamint a közelgő magyar nemzeti tanácsi választások felélesztették a vajdasági magyarok politikai aktivitását. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) hatalmi pozíciójának megőrzésére törekszik, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szinte naponta fordul a polgárokhoz, főleg közleményekben, és új szervezetek is keresik a helyüket a politikai színtéren, a Vajdasági Magyar Plénum (VMP), a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) és legújabban a MALTER (Vajdasági Magyar Alternatív Fórum) is.
Losoncz Alpár filozófus, akadémikus, egyetemi tanár Németh Zoltán szabadúszó újságírónak, a Magyar Szó nyugalmazott munkatársának nyilatkozva kifejtette: bár a többszólamúság elengedhetetlen, az ellenzéki szereplőknek a VMSZ-szel szembeni bírálatokon túl reális alternatívát kell felmutatniuk. Rámutatott arra is, hogy a kisebbségi közösség szabadsága és cselekvőképessége nem függhet kizárólag külső impulzusoktól – sem Budapesttől, sem a belgrádi diákmozgalmaktól.
Tekintettel arra, hogy a VMSZ az elmúlt évtizedben mélyen beágyazta magát nemcsak a vajdasági magyar intézményrendszerbe, hanem a szavazóbázis tudatába is, a többi pártnak és szervezetnek milyen esélyei vannak az MNT-választáson, akár külön-külön, akár koalícióban vagy koalíciókban indulva azon?
– Az a tény, hogy felettébb szükség van a többszólamúság meghonosítására, magától értetődő. Kétségtelen, hogy valamilyen szintű pluralizálódás végbemegy majd, lett légyen az az MNT-választáson, vagy a tágabb értelemben vett közéleti színtéren. Azt nem tudom, hogy milyen nagyságrendű lesz a változás, hiszen ez az említettek teljesítményétől is függ. Meg kell győzniük a vajdasági magyarokat az elkövetkezőkben, hogy hozzá tudnának járulni életük jobbá tételéhez. Támaszkodhatnak a VMSZ hatalomtechnikáival szembeni kiterjedt nehezményezésekre, de ez nem lesz elegendő, reális alternatívára lesz szükség. Nem könnyű ezt kimunkálni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni: a múlt tapasztalatai összetettek. Bénítóak is. A vajdasági magyarok megéltek legalább két töréspontot a szocializmus széthullása után, és egy fél töréspontot. Az első töréspont a szocializmus szétforgácsolódása után következett be, ami óriási lendületet adott az egykori kisebbségi érdekszervezetnek. A kisebbségi remények azonban gyorsan apadtak, ami megmutatkozott a vonatkozó szavazatok drasztikus csökkenésében. Majd következett a 2000-es fordulatszerűség a Milošević-rezsim bukása után, amelyet a szerbek tetemes része minősít félresikerültnek. És jött a FIDESZ hosszú uralma a kettős állampolgársággal és a folyósított összegek szaporításával, a vonatkozó elosztásokkal, amellyel egy anyaországi kormány a kihelyezett fejlesztési ügynökség szerepét játszotta. Az ide köthető pozitív mozzanatok mellett is várakozások és csalódások követték egymást, sok lehangoló, különösképpen demográfiai veszteséggel. És egyúttal megannyi olyan tendencia jutott uralomra a világban, amelyek kedvezőtlenül hatottak a kisebbségi fennmaradásra, beleértve az azóta sem csökkenő bizonytalanságok fokozódását. Hogy milyen erőteljes volt a vajdasági magyar bizonytalanság, és milyen intenzív volt az útkeresés, az a tény is bizonyítja, hogy megnövekedett a kisebbségi pártok száma. Noha a vajdasági magyarok el nem hanyagolható része éppenséggel politikai egységet óhajtott, azaz együttes fellépést szeretett volna, és kételkedett abban, hogy a politikai csoportosulások növekvő száma növeli a kisebbségi esélyeket, azaz, hogy észszerű-e egyáltalán a pártszaporítás. Ezen vonatkozások ugyan a múlt részét képezik, de nem tűnnek el nyomtalanul akkor sem, ha a pluralizálódás ma elengedhetetlen. Nemzet és szabadság feszült viszonyban szoktak állni egymással Közép-és Kelet-Európában, ezt mi is megtapasztaltuk. Ha a fenti kérdésben szóba hozott ellenzéki kisebbségi szervezetek szóhoz jutnak, akkor nekik is kezelniük kell a várakozások és csalódások együttesét a jövőben. Remélhetőleg a vajdasági magyarok nem depolitizálódtak a történelem hullámveréseiben. Vagyis nem választják a passzivitást. És mindenképpen említeni kell, hogy felnőtt egy új nemzedék is időközben, amely szemmel láthatóan mozgósít, tenni szeretne valamit, minden bizonnyal kevésbé megterhelve a múlt kínjaival. Lépéskényszerben van, ajánljon, harcoljon, üssön rést a fennálló viszonyokon, szembesítse a VMSZ-t jelenével és múltjával, hatalmával, eredményeivel, vagy éppen eredményeinek hiányával.
Mondható-e a vajdasági magyar emberekre az, hogy a magyarországi fordulat és az egyetemista mozgalom felbátorította őket arra, hogy szabadon kifejtsék politikai véleményüket, nyilvánosan is vállalják politikai nézeteiket?
– Nem szeretném így gondolni. Tudniillik ez ránk vetne rossz fényt, voltaképpen csak a lemaradottságunkat domborítaná ki. Életkoromnál fogva olyan nemzedékhez tartoztam az egykori Jugoszláviában, amely nem mástól várta azt, hogy kinyissa a szabadság kapuját. Tiszteltük Magyarországot, hiszen ugyanazon nyelv és kultúra részei voltunk, Budapest megkerülhetetlen vonatkoztatási pont volt számunkra, de a szabadságformákat, az ellenállást itt hoztuk létre, Budapesttől függetlenül, sőt, annak ellenére. Saját erőnkből. Engedtessék meg nekem, hogy kételkedjek abban, hogy bármilyen külső erő, beleértve a magyarországi uralkodó osztályokat, üdvösséget hozhat. Csak bizonyos lehetőségeket teremthet. Semmi mást. Amennyiben valaki kívülről kap impulzusokat, akkor a szabadság gyakorlása hamvában holt kezdeményezés. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy ez a napnyugati államok hagyományos eljárása, kívülről erőltetni a szabadságot, pénzzel vagy bombákkal, puhán vagy erőszakkal. Az eredmények azonban kétesek. Az egyetemista mozgalomnak van egy olyan, amúgy számomra messzemenően a legrokonszenvesebb áramlata, amely megértette ezt. Érdemes olvasni a belgrádi bölcsészkar keretén belül megjelenő közleményeket. Tudom, persze, hogy kisebbségként jelentékenyen alárendelődünk a budapesti segítség folyósításának, annak, hogy milyen irányú a budapesti elitek nemzeti elkötelezettsége. Miközben ott is különféle vélemények léteztek és léteznek, jóakaratú és kevésbé jóakaratú gondolatok állnak fenn. Beleértve azokat is, amelyek úgy okoskodnak, hogy hagyni kell a kisebbséget, hogy szerezzen olyan erőforrásokat, amellyel menti magát, mint kollektivitást. Ha egyáltalán menteni akarja magát. Nem jó dolog mástól függeni. Nem jó dolog aszimmetrikus helyzetben lenni, még ha ugyanazon kultúra keretén belül is. De mondom, a szabadság nem azon múlik, hogy valaki Budapest felé néz-e. Elmozdulhat az erőtér, többen vehetnek részt a Prosperitati elosztási rendszerében, ellenőrizhetik az áttetszőség nevében, hogy nem azokhoz kerülnek-e a pénzösszegek, akik egyébként is sokat birtokolnak. De ez még nem adományoz szabadságot. A szervilitás mindig és mindenkit veszélyeztethet, egy új elosztási rendszerben is.
A VMSZ kiépített infrastruktúrája mennyire nehezíti meg az új szervezetek politikai kibontakozását? Várható-e a VMSZ részéről a nyomásgyakorlás azon intézményekre, vállalatokra, amelyekben jelentős befolyása van?
– Egy már létező állapotból kell kiindulnunk, amelyet a VMSZ fémjelez szervezeti lehetőségeivel, elosztási hatalmával, ami ennek a pártnak juttat kezdeti előnyöket. A függőleges és vízszintes szervezettség, a megszerzett tapasztalatok, a kimunkált működési rutinok, az alkudozási képességek lényeges politikai kérdések biztosítják a sikerorientációt. De a hosszú politikai múlt hordalékai hátrányt is okozhatnak. Voltaképpen nem kell különös éleslátással bírni, hogy rögzítsük azt a tényt, hogy az elmúlt időszakban olyan jellegű tendenciák jutottak uralomra, amelyek monopolisztikus helyzetbe röpítették ezt a pártot. És a helyzet demonopolizációra vár. Bizonyos, hogy a jelenlegi állapot így, mármint az újonnan kialakult hatalmi konstellációban, folytathatatlan. A VMSZ-t is megrendítette a budapesti hatalomváltás, majd meglátjuk, hogy milyen következtetéseket vont le a történtekből, és azt is, hogy milyen alkalmazkodási módozatokat dolgozott ki. Nem kétséges, hogy újfajta helyzetbe került. De ez motiváló tényezőként is hathat. Sokféleképpen lehet nyomást gyakorolni, közvetve és közvetlenül is. Ha tényleg létezik a VMSZ jelentékeny befolyása az említett vállalatokban, akkor az már eleve nyomásgyakorlási lehetőséget feltételez, amelyet egyetlen érdekirányultságú párt sem hagyna ki a világon. És ha abból indulunk ki, amit a jelenlegi szerb ellenzék egy része által istenített egykori, meggyilkolt miniszterelnök tanácsolt és tett, akkor itt nincs semmilyen dilemma. Hiszen, ha úgy gondolkodunk, hogy a politikában nincs helye az erkölcsi prédikációknak, legfeljebb az egyház hűvös tereiben, és ha ennek alapján elindulhatunk a vállalatok elfoglalására, ahogyan ez 2000 után a jelzett politikus irányítása alapján történt, akkor a feltett kérdést már eleve megválaszoltuk. A politikát egyébként valóban nem szabad összetéveszteni az erkölccsel, mert akkor összekeverjük a szinteket, de a vállalatok okkupációja már kérdéses. A VMSZ mint kisebbségi párt azonban egészen biztosan nincs olyan helyzetben, mint a hajdanvolt miniszterelnök és pártja, egyébként nem lenne kisebbségi fogantatású. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a reális hatalmi viszonylatokat. A hatalma kifelé körülbelül annyi, mint amekkora relevanciával a vajdasági magyarság bír Szerbiában. És akárki is fogja uralni az MNT-t, nem fog másfajta szerepbe jutni: a politikában nincsenek szigorú törvényszerűségek, de törvényszerű összefüggések vannak.
Mennyire tudja a VMSZ befolyásolni a vajdasági magyar médiateret?
– A VMSZ az elmúlt időszakban rengeteg, olykor akár észszerűtlennek is tekinthető, hatalomtechnikai lépést tett. Ott is kiszorított embereket, ahol nem fenyegette a hatalmát tényleges veszély. A médiatérben ezt tetten lehetett érni. Megtehette, mert a versengés nélküli állapotban nem kényszerítette revízióra valamilyen külső erő. Ez most változófélben van, a médiatér polifonikusabbá lett, különféle szereplők beszélnek a nyilvánosságában. De ahogyan eddig is hangsúlyoztam, a társadalmat nem lehet nullpontba juttatni, ezt legfeljebb erőszakkal lehetne megpróbálni. Vagyis a befolyásolási hatás nem párologhat el az éj leple alatt, megmaradhat akár a tudat alattiakban is.
Úgy látszik, hogy az idén köztársasági választások is lesznek, sőt elnökválasztás is. Milyen esélyei vannak a VMSZ-nek, hogy bejusson a parlamentbe, és ott – ahogyan eddig – hatalmi pozícióból politizálhasson, különös tekintettel arra, hogy a legújabb véleménykutatások (CRTA) azt mutatják hogy az egyetemista listának nagy esélye van arra, hogy megnyerje a választásokat, a VMSZ viszont eddigi megnyilvánulásaiban keményen bírálta ezt a mozgalmat?
– Annyit megjegyzek, hogy a választási időszakokban, pláne a felforrósodott Szerbiában, kötelező némi kételyt tanúsítani mindenfajta közvélemény-kutatás iránt. Közhely, hogy ezen kutatások befolyásoló hatásúak. A hatalom pedig, ha minimálisan is, észszerűen gondolkodik, saját maga végeztet ilyen kutatásokat, azok eredményeit nem közli a nyilvánossággal. Titok marad. A hatalom titka, amely a saját lépéseit igazítja ezekhez az eredményekhez. Ha van ennek a gesztusnak értelme, azaz, ha nem behozhatatlan a lemaradása. Az egyetemista lista egyelőre virtuális jellegű. Mint ilyennek persze van jelképes hatása, és szembefordítható a jelenlegi hatalmi rezsimmel. De gyakorta Belgrádban tartózkodva tudom, hogy az információk nem formális módon is közvetítődnek, és ebben az értelemben bizonyos nevek valóban közszájon forognak. És azt is tudni vélem, noha ezt nem könnyű ellenőrizni, hogy az egyetemista csoportosulásokban különféle irányulások tapasztalhatók, és adódnak olyanok is, amelyek nem vennék szívesen, hogy egy kalap alá vegyék őket más orientációkkal. Amúgy is, Belgrád politikailag nagyon sokféle, noha ez a közvélemény számára alig látszik. Vagy nem akarja látni. Hogy egy választói tömbbé tudnak-e alakulni az egyetemisták és a körülöttük lévők, ez megannyi tényezőtől függ. És más a megrendszabályozó hatalom eszes kicselezése a tüntetéseken, a lelkesítő karneváli hangulat megteremtése, és más a polgári értelemben vett választásokon eredményeket elérni, ahol hathatósan udvarolni kell a társadalom különféle rétegeinek, és abban a hitben kell ringatni ezeket a rétegeket, hogy a tőkés társadalomban lehetséges mindenki érdekeinek a védelme. Mert nem lehetséges. A VMSZ pozíciója függ attól, hogy milyen eredmények születnek a nemzeti tanácsi választásokon. Bárki is foglalja el majd a szerbiai trónt, ezt az eredményt nem tudja mellőzni. Egy másik kérdés a VMSZ helyzete a szerb parlamentáris küzdelemben. A pillanatnyi állapot, az elért érdekkordináció a hatalmi párt felé gravitálja a pártot. Ezt az állapotot nem módosíthatja. De óriási kockázat lenne számára a jelenlegi hatalomtartókra fogadni. Noha nincs politika kockázat nélkül. Többfajta lehetőség rajzolódhat ki: amint tudjuk, az effajta küzdelmekben előállhat olyan helyzet is, amely kis pártokat hatalomteremtő szerepbe juttat, de az is megtörténhet, hogy a párt eltűnik a parlamentáris számítgatásokban. És az is lehetséges, hogy odalesz a tényleges vajdasági magyar parlamentáris jelenlét. Tovább is lehet folytatni a spekulációkat: előállhat egy olyan eredmény, amely a VMSZ-t arra készteti, hogy az itt emlegetett Zoran Đinđićnek az erkölccsel kapcsolatos útmutatásait használva, pozíciót váltson.
Nyitókép: Losoncz Alpár (Ótos András felvétele)
