2024. május 8., szerda

Visszapörgetés

Parasztküldöttek a pogányok között

„A legkegyelmesebb király Hungaria-szerte kikiáltókat küldött, hogy minden faluból két-két ékesen szóló öreget hívjanak a királyi tanácsba. Erre aztán nemcsak azok jöttek Albába a királyhoz, akiket hívott, hanem minden paraszt és szolga, valamint Hungaria egész köznépe” – rögzítette a Képes Krónika az 1061-ben, I.

Rasdi tömlöcében

A kegyes Földanyát, Földapát, Holdanyát és Vízanyát, valamint az Ősapákat, Ősanyákat, Isteneket és Szellemeket szólítja meg (és igen, mindent így, nagybetűkkel írva…) énekében a táltosasszony Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájában, amikor így fohászkodik hozzájuk: „Áldozatunk fogadjátok / Amit kérünk, megadjátok / Előttetek fejet hajtunk / Fogadjátok hódolatunk”. Évtizedek óta közismert, népszerű sorok ezek… Igen sokan mégis furcsállva fogadták, amikor két évvel ezelőtt, a rockopera 1983-as ősbemutatójának huszo...

A lé meg a Westmalle

A lé meg a Lola című filmet említettem – igaz, csak egy közbevetett fél mondat erejéig – két héttel ezelőtt sorozatunkban. Tom Tykwer filmrendező 1998-as Lola rennt című – eredetijében német – alkotásának magyar címváltozata ez.

Bölcs szavak hiányában

„A fájdalomtól reszketnének ezek a szavak, ha nemcsak betűjük, hangjuk is volna. Vér és könny tengeréből, gonosz és hideg hazugságok áraztotta tengerből kiemelkedő sziklán áll a beszélő – hogyan is találna bölcs szavakat?