Belgiumi mércékkel mérve, ha egyik-másik sörfőzdét valamikor az 1800-as években – de még, ha azoknak a legelején is – alapították, az ma még nagyon gyerekcipőben jár. A huszadik század óta működő sörfőzdét pedig szinte csak elvétve találhatunk a legnevesebbek között. No, jó, az ilyen pelyhes állúak közül azért mindenképp említenünk kell a kriekjeiről, azaz gyümölcssöreiről elhíresült Belle Vue sörgyárat, amelyiknek eddig még csak 1913 óta volt ideje megalapozni renoméját, és a De Kluis sörfőzdét, az egyik kedvenc flamand búzasöröm, a Hoegaarden gyártóját, amelyiket majd csak 1966-ban alapították… Hol van hát mindez időben – mert térben továbbra is mozdíthatatlanul röghöz kötött – attól, hogy a maga korában már Julius Caesar is, miután meghódította Galliát, azt írta feljegyzéseiben: „Minden kelta törzs közt a belgák főzik a legjobb sört”. A máig is működő sörfőzdék arrafelé sok esetben az 1600-as évekig tudják visszakövetni történetüket…
Bajban is lennék hát, ha egy, egyetlen egy kedvenc belga sör mellett kellene letennem a voksomat. Nem is teszem… És igen, kapkodtam ám én is a fejem, amikor 2006-ban adódott a lehetőség, és egy hónapig Brüsszelben dolgoztam az Európai Parlamentben. Kapkodtam a fejem, mert az óvatos becslések szerint is, nagyjából nyolcszáz különböző sört készítenek ebben, az egyébként nem is túl nagy országban… És bizony csak becslések vannak, mert nagyon sok olyan kis házi sörfőzde működik, amelyik nem is palackozza termékeit, hanem csak helyben csapolja. Nincs is más esély arra, hogy megkóstoljuk söreiket, mint hogy eljussunk arra a vidékre, és betérjünk a falusi sörözőbe. Valószínűsíthető, hogy az összes közül valójában ezek a rejtett kincsek lehetnek a legfinomabbak, mindet végigkóstolni azonban – mindebből kifolyólag – élő ember képtelen is volna.
Nincs is annál egyszerűbb dolog, mint itthon – akár Vajdaságban, akár Magyarországon (ez amolyan régiós jelenség…) – betérni egy vidéki kiskocsmába, és rendelésként csak annyit mondani a csaposnak: egy sört kérek. Úgyis csak egyfélét mérnek, egyfajtát csapolnak, ugyanazt, mint egy utcával odébb, vagy a szemközti sarkon is, nem lehet belőle különösebb fennakadás... Persze nagy szerencse ám, hogy nem az egész világ működik ilyen vidéki kiskocsmák módjára – kicsit nagyobb csehó ez a lestrapált, és globális felmelegedéstől meg klímaváltozástól terhelt bolygó annál –, így hát vannak benne helyek és testhelyzetek, ahol az ilyesmi már nem megy el. Ahogy például a már Julius Caesart is lenyűgöző belgáknál, Brüsszelben és környékén sem…
Hűűű... Belgiumban szétáll az embernek a füle, amikor megáll akár egy egyszerű kis boltocskában is a söröspult előtt. Olyan választék van, annyi féle és fajta változat, kiszerelés és márka, hogy tájékozatlan fejjel valóban képtelenség választani. Persze nem is kell válogatni, hanem csak haladni szépen a pult mellett, és pakolni befelé a kosárba, sorban – lehetőleg mindegyikből – egyet-egyet, amennyit a kosarunk és a pénztárcánk elbír.
Jeleztem már sorozatunkban, hogy bejelölt ismerősnek az iwiw-es a budai Belga Sörök Boltja, és pedig nem röstelkedtem, hanem tüsténkedtem, és nyomban – akkor még valóban ismeretlenül – visszajelöltem „őt” az internetes közösségi portálon. Azóta, ha nem is rendszeres, de meghatározott időközönként visszajáró, vagy legalábbis visszajárni igyekvő vendégévé váltam, elsősorban fizetésnapokon… Így hát most, épp egy Westmalle nevű sört bontottam fel, és be kell vallanom, hogy nagyon finom (nem most kóstoltam először…), de ezt többször már majd nem is mondom itt el, és különösképp nem a belga sörökkel kapcsolatban, mert szinte mindegyik az – kivétel nélkül, szinte mindegyik belga sör, igen finom. Eddig még nem sikerült ráfutnom olyanra, amelyik nem ízlett volna... Tehát a továbbiakban, amikor egy-egy sörfajtáról beszélek, nem mondom el róla, hogy finom, csak akkor szólok majd külön is, amikor megtalálom az elsőt, amelyik nem ízlett... Kitartó és tántoríthatatlan, eltökélt kutatómunkát végzek!
És jelzem itt azt is, hogy jómagam meggyőződéses sörivó vagyok (persze, amikor olykor-olykor eljutok egy-egy nevesebb borvidékre, éppenséggel azokat a nedűket sem vetem meg...), de csak a magam laikus módján, tehát nagy tanulmányokat egy-egy sörfajtáról nem tudok írni, így hát nem is próbálkozom ezzel, jobbára inkább csak mesélni szeretnék... Élményszerűen. Azt viszont szívesen teszem! Csak úgy dől belőlem a lé meg a Lola... Izé... Akarom mondani: a szöveg, a duma, a bla-bla... Bla!
Ahogy dőlt belőlem mindez megállíthatatlanul 2006 májusban is, amikor a Mindmegitta.hu-nak élő egyenes adásban Belgiumból, a belga sörfőzdékből és a brüsszeli sarki kiskocsmákból küldött tudósításaim egyikében is elmondtam, ebben az országban igazából több különböző sört állítanak elő, mint bárhol a világon – és teszik ezt sokféle stílusban és ízben. Egy-egy átlagos belga állampolgár átlagban évente száz liter sört „vedel” fel – és ehhez csatlakoztam akkor, néhány hét erejéig, jómagam is kicsiben. Rövid látogatásomnak köszönhetően vélhetően 2006-ban százegy, talán százkét liter is lett Belgiumban az egy felnőtt főre eső éves sörfogyasztás...
A leglepukkantabb bárokban is minimum negyvenféle sör közül lehet választani, így hát valóban van miért kapkodnia a fejét a messzi tájról odacsöppent utazónak és krónikásnak.
