2024. május 19., vasárnap

A lé meg a Westmalle

A lé meg a Lola című filmet említettem – igaz, csak egy közbevetett fél mondat erejéig – két héttel ezelőtt sorozatunkban. Tom Tykwer filmrendező 1998-as Lola rennt című – eredetijében német – alkotásának magyar címváltozata ez. A főbb szerepekben Franka Potente (Lola), Moritz Bleibtreu (Manni), Herbert Knaup (Lolas Knaup), Nina Petri (Jutta Hansen), Armin Rohde (Herr Schuster) és Joachim Krol (Norbert von Au) „domborít”. A Port.hu ismertetője szerint: „Manni pénzbehajtóként dolgozik egy meglehetősen sötét ügyletekkel foglalkozó autókereskedőnél. Egy szerencsétlen alkalommal a gondjaira bízott pénznek nyoma vész. Amennyiben nem adja le főnökének a pénzt 20 percen belül – meghal... Végső kétségbeesésében felhívja barátnőjét, Lolát, és a segítségét kéri. Lola természetesen igent mond, és ezzel megindul a rohanás a pénz és Manni élete után...” S bizony ez is egy, a magyar filmforgalmazókra – igencsak sajnálatos módon – jellemző idióta címváltozat, mint például az is, amikor David Lynch filmjéből, a Wild at Heartból Veszett a világot csináltak…

Hétvégi videózáshoz pedig – a címek sanyarú sorsa ellenére is – mindkét filmet ezúton is ajánlom mindenkinek!

Egészségünkre!

A belga sörökről szólva, és a trappista szerzetesek, no meg persze a remekműveik előtt tisztelegve két héttel ezelőtt egy palack Westmalle-t bontottam fel, de az akkor egy tripel volt, most meg „csak” dubbel van itthon… Ezt még le is tudom fordítani: a múltkori tripla volt, a mai meg „csak” dupla. Egyharmad veszteség? Vagy hogy is van az… (Mindig is rossz voltam matekból. Katona Eszter, középiskolai számtantanárnőm a megmondhatója…) Az üvegek címkéjéből még azt is sikerült kisilabizálnom, hogy a tripla az „blond”, a dupla pedig „brun”. No, máris van némi támpontunk a továbbiakhoz... „Színe sötétbarna. Kitöltés után a pohár tetején koronaszerű, vastag, kemény, krémszerű hab jelentkezik. A kezdetben visszahúzódó illat levegővel érintkezve hirtelen fejlődik ki, pörkölt kávé, kakaó, csokoládé kíséretében. Az erre a sörre oly jellemző pörkölt malátás édesség az egész korty folyamán jelen van, de egyáltalán nem tolakodóan. Lenyelés után pedig a háttérben fel-feltűnik a sör legendás »csokoládéíze« és előbújik a komló addig rejtőzködő finom keserűsége. Ez a sör egyike Belgium nagy trappista söreinek, receptje pedig a trappista szerzetesek legféltettebben őrzött titkainak. Ha nem magában isszuk, kóstoljuk meg kagyló mellé. A kellemes meglepetés nem fog elmaradni!” – jegyezte fel dr. Nagymarosy András sörszakíró a Wesmalle „dubbel”-ről. Hát ha én ezt annak idején – valamikor a világnak kezdetén –, ott a pályaválasztás időszakában tudom, hogy létezik ilyen foglalkozás, ilyen szakma, ilyen mesterség – hogy sörszakíró! Hát egészen bizonyos, hogy egészen más irányban orientálódok… És nem is az orientalisztika felé…

Épp ezét hangsúlyoztam akkor is, hogy én nem vagyok szakember, inkább csak laikus fogyasztóként, élményszerűen térképezem fel, azaz kóstolgatom végig a belga sörök (íz)világát. De úgy meg aztán szinte veszettül, folyamatosan, megállíthatatlanul dől belőlem a szó, illetve a lé meg a Lola – hogy az említett filmhez is visszacsatoljunk itt…

A Westmalle-sörök az Abdij de Trappisten van Westmalle sörfőzde termékei… A „tripel” és „dubbel”, no meg az egyéb megjelölések pedig elsősorban az alkoholtartalomra vonatkoznak, ugyanis a dupla jelzésű italok általában hét százalékosak, a tripla pedig kilenc és fél százalékban tartalmaz alkoholt. Jó, nagyon finom, testes, erős sörök ezek, kivétel nélkül. Persze távolról sem a legerősebbek, de azokhoz majd még visszatérünk... Mindebből pedig arra következtetek, hogy a legegyszerűbb alap-Westmalle két és fél, vagy három és fél százalékos lehet, de ezt hamarosan még majd tesztelem.  Ne kínozzam most a kedves olvasót a matematikázásommal...

Azt viszont tegyük itt még gyorsan hozzá, mielőtt bárki is hülyének nézne bennünket, hogy ezek az elnevezések az egyes sörök alkoholtartalmán túl az előállítási eljárásukra is vonatkoznak, s az alkoholtartalom is általában ennek a függvényében áll.

A trappista szerzetesek nemcsak kiváló sajtokat készítettek hát, de a jelekből ítélve a sörkészítésnek is igazi nagymesterei voltak.

Egészségünkre hát!

És koccintás közben az ő egészségüket se hagyjuk figyelmen kívül…