A kaptár titkai

A méhek nemcsak mézet, hanem életet is adnak nekünk – mondhatnánk egy kis túlzással. Hiszen a méz ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaz, sütemények alapanyagaként és magában egyaránt egészséges és finom. Éppen ezért a méhészet több mint szakma, sokkal inkább felelősség a természet és az ember iránt. Két zentai méhészt kérdeztünk arról, miért vállalták ezt a nehéz, de egyben különleges hivatást, hogyan óvják a méheiket, és hogyan kerül a méz a fogyasztók asztalára.

Fendrik Zsolt több mint húsz éve kezdett méhészettel foglalkozni. Kezdetben az akkori apósának segített a méhek körüli munkákban, lassan tíz éve pedig már egyedül foglalkozik velük. Jelenleg nyolc kaptára van. Szerinte nehéz, hacsak nem lehetetlen könyvből tanulni a méhészetet.

– Nagyon jó tanítómesterem volt. Öreg méhész mellé odaszegődni körülményes, mert nem biztos, hogy mindenki szeret egy újonccal foglalkozni, vagy hogy valóban átadja a szakma csínját-bínját. Az én mesterem, lévén a volt apósom, nem féltette tőlem a tudását, folyamatosan segített engem. Valójában nem is tanított, csak mindig mondta, hogy éppen mit csinál, mit látunk, miért csináljuk, üljünk le a kaptár elé, nézzük, milyen színű a virágpor, mikor hordanak, mi történik. Mindig mindent elmagyarázott, önzetlenül öntötte belém a tudást. Egy idő után aztán fölcserélődtek a szerepek: én végeztem a munkát, ő pedig segédkezett.

Szabó Tamás és Szilvia 2012 óta foglalkoznak méhészettel, jelenleg mintegy harminc kaptáruk van. Akkor még csak egy rajt telepítettek, hogy saját fogyasztásra legyen mézük.

– A nagyszüleimnél voltak méhek, kint a tanyán voltak a méhészek 50-70 kaptárral. Ők sajnos nagyon fukarok és szemtelenek voltak, pörgetésenként mindössze 2-3 kiló mézet adtak a nagyanyámnak, miközben ennyi méhecske jelenléte már zavaró a tanya környékén. Mivel rossz volt velük a kapcsolat, el is tűntek a színről, én pedig úgy döntöttem, hogy veszünk egy rajt, és megpróbáljuk. A méhészkolléga, akitől ezt az első rajt megvettem, nagyon sokat segített, ő lett a mentorom. Rajta keresztül másokat is megismertünk, akik szintén nagyon sokat hozzátettek a kezdetekhez – mesélte Tamás az indulásról.

A kezdeti lelkesedés máig kitart. A méhészkedés mindenkinek mást jelent: a természethez való kapcsolódást, aktív kikapcsolódást, izgalmas tervezést. Tamás szerint a méhészkedés olyan, mint egy stratégiai játék: állandóan azon kell gondolkodni, hogy hogyan lehet a méhek munkáját megkönnyíteni. Hiszen mindent azért csinálnak, hogy nekik jó legyen: legyen mit enniük, legyen elég vizük, legyen legelőjük, legyen hova építkezniük, legyen hogyan szaporodniuk. Szilvia azért szeret a méhekkel foglalkozni, mert mindez a természetben zajlik.

– Szeretem a méhek zsongását, a kaptárillatot. Néha úgy érzem, mintha egy kicsit eggyé válnék a méhekkel. Tudom előre, hogy hogy vannak, miként reagálnak, mi van velük.

Zsolt számára a méhészkedés kikapcsolódást jelent, így nem számolja azt sem, anyagilag mennyire éri meg neki ezzel foglalkozni.

– Kiszakadok egy kicsit a mindennapokból, amikor lemegyek hozzájuk a gyümölcsösbe, szeretem nézni, hallgatni őket. Szeretem látni, hogy a munkámnak van gyümölcse. Persze ez nem teljesen az én munkám, mégis az én segítségemmel történik.

A kisszámú kaptárral tudja biztosítani, hogy ne váljon számára teherré a méhészkedés. Mert ha a méhek körül valamit meg kell csinálni, akkor ahhoz azonnal hozzá kell látni, mert néhány nap múlva már lehet, hogy késő lesz. Ő nem költözik a méheivel, egész évben a gyümölcsösben vannak, és pörgetni is csak évente egyszer, esetleg kétszer szokott. Ezért az, hogy milyen méz készül a kaptárokban, attól függ, hogy éppen mit termelnek a mezőgazdaságban: ha sok a repce, akkor repceméz lesz, ha nem, akkor maradnak a gyümölcsfák, a mezei virágok, a hárs, az akác.

Előfordult már az is, hogy nem volt mit pörgetni, mert szegényes volt az év.

– Most is nehéz évünk van. Tavasszal jött a kései fagy, azt megsínylették a gyümölcsfák, az akác. Most nincs jó idő a napraforgóra az iszonyatos szárazság és hőség miatt, nagyon hamar kiszárad belőle a nektár, ha van egyáltalán benne. Hogy lesz-e az idén pörgetés, azt még nem tudom megmondani. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem.

A Szabó Méhészet azonban vándorló méhészet, a jelenlegi már a hetedik telephelyük idén. Tamás szintén az időjárásra panaszkodik.

– Egy jó évben ez hat pörgetést jelentene, de idén úgy néz ki, csak kettő lesz. Ez egy siralmas év a méhészeknek, és úgy tűnik, a következő is az lesz.

A méhészek munkájáról szólva hozzátette, hogy most, a nyár közepén indulnak a legfontosabb munkálatok.

– Levirágzik a napraforgó, lepergetjük, és rögtön elkezdőnek a kezelések. Ezután arra kell figyelni, hogy hogyan állítják be a méhek saját magukat, a méhcsaládot. Az átteleléshez szükség van arra, hogy megfelelő méhmennyiség legyen, máskülönben nem fogják kibírni a gyenge és változatos telet, ami mostanában jellemző errefelé. Tavasszal pedig kezdődik az etetés, és ilyenkor védeni kell a családokat a hidegbetörésektől is.

Ők fontosnak tartják a méz bevizsgálását, mert mint mondják, a saját munkájukat igyekeznek a legtisztábban végezni, de a környezeti tényezőket nem tudják befolyásolni. Azt is elmondta, hogy a nagy melegekben fontos, hogy ne tűző napon legyenek a kaptárak, és elég levegőhöz jussanak a méhek – ha ugyanis nem tetszenek nekik a körülmények, könnyen odébbállnak. Zsolt számára is kihívást jelent annak megelőzése, hogy a méhek elhagyják a kaptárt, vagy hogy lerabolják a családokat, de mint mondta, ilyenkor szaporít még a megmaradt állományhoz, és azokkal folytatja a méhészkedést.

A kis méhészetek szempontjából lényeges kérdés, hogy az emberek hajlandóak-e többet költeni a helyi termelőktől származó mézre. Szilvia elmondása alapján a kép nagyon vegyes: míg egyeseknek különösen fontos a méz eredete, addig mások inkább cukrot használnak, ha pedig mégis mézre van szükségük, leemelik a boltok polcairól.

– Vannak azok a vásárlók, akik tudatosabban táplálkoznak, ők inkább kevesebbet vesznek, de a jobb minőséget keresik. Mások számára pedig a mennyiség a fontosabb, ők mindenképpen meg akarják venni azt a néhány üveg mézet, és ha nem jut a keretből a helyi méhészetre, akkor megveszi a boltban. Azt vettem észre, és nagyon örülök neki, hogy a fiatal családok között egyre többen vannak, akik inkább mézet adnak a gyereknek, mint csokoládét  – mondta Szilvia.

Zsolt is úgy látja, hogy a vásárlók jelentős része árérzékeny. Szerinte a különbség nem is feltétlenül a méz minőségében rejlik, inkább a megbízhatóságban.

– Más az, amikor ismered a méhészt, és más az, amikor leveszed a polcról az üveget, és fogalmad sincs, hogy honnan jött. Az egész világon probléma a mézhamisítás, ami szerintem mindig egy lépéssel előrébb jár, mint azok a módszerek, amelyekkel földeríthető, hogy valódi mézről van-e szó. Részemről a hamisítás miatt választanék kis méhészetet, hiszen nekem például nincs kedvem nyolc kaptárral bohóckodni, hogy majd én cukrozok meg egyebek.