Nyugodt vagyok, és magabiztos, megbízhatóságot és kiegyensúlyozottságot sugárzok magamból, és az embereknek az az érzésük támad velem kapcsolatban, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott vagyok, és nem könnyű engem megingatni. Egészen korrekt jellemrajz, mondhatnám, még akkor is, ha esetleg úgy érezném, nem feltétlenül stimmelnek teljes mértékben a leírtak, hiszen a pozitív tulajdonságokat általában viszonylag könnyedén magáévá teszi az ember, kiváltképp akkor, ha mások ruházzák fel azokkal, hiszen a pozitív visszajelzések nemcsak jólesnek, hanem meg is erősítenek bennünket. Éppen ezért sok esetben meg sem kérdőjelezzük a helytállóságukat, ahogyan annak sem próbálunk meg utánajárni, vajon ki és miért gondolja rólunk azt, amit. Nem úgy a negatív jellemvonásokkal, amelyeknek az igazságtartalmában értelemszerűen jóval kevésbé hiszünk, és inkább azt próbáljuk megvizsgálni, vajon miért mondja ránk az adott személy azt, amit, még akkor is, ha a lelkünk legmélyén tudjuk, hogy ha nem is teljes mértékben, legalább részben igaza van. Bizonyára magam is igyekeznék minden lehetséges módon tagadni, ha az idézett jellemzésben mondjuk az állt volna, hogy zaklatott vagyok, és bizonytalan, megbízhatatlanságot és kiegyensúlyozatlanságot sugárzok magamból, és az embereknek az az érzésük támad velem kapcsolatban, hogy érzelmileg labilis vagyok, és könnyű engem megingatni.
A bizonytalanságot, ami miatt nem mondom, csupán mondhatnám, hogy egészen korrekt jellemrajzról van szó, elsősorban az okozza, hogy minderre az autóm színe alapján következtetett egy brit pszichológus, aki szerint annak ellenére, hogy sokan azt hiszik, az autóvásárlás kizárólag a márkákról meg az árakról szól, a kiválasztott szín is rendkívül fontos tényező lehet, hiszen az nem csupán esztétikai kérdés, hanem olyan jelzés is, amely igen sok mindent elárul rólunk.
Be kell vallanom, nem ilyen szempontok alapján választottam legutóbb éppen kék autót, hanem egészen egyszerűen azért, mert ebben a színben tetszett meg leginkább a kinézett modell. Lehetett volna éppenséggel fekete is, vagy mondjuk ezüst, ha nem lett volna kék. De szerencsére volt. Egészen pontosan metálfényezésű lávakék. Joggal merülhet fel persze a kérdés, hogy vajon egy acélkék, akvamarinkék, azúrkék, búzavirágkék, éjkék, fazékkék, királykék, pasztellkék vagy a kék egyéb árnyalataiban pompázó autó tulajdonosa is ugyanolyan személyiségjegyekkel rendelkezik-e, mint amilyenekkel én, hogy a kék többi árnyalatát már ne is említsük, hiszen akad még belőlük jó néhány, erre azonban már nem tér ki az a cikk, amely a brit kutató eredményeit ismerteti, ahogyan arra sem, mi a helyzet abban az esetben, ha az ember csere esetén nem ugyanolyan színű autót vásárol, mint amilyen a korábbi volt, hiszen az én esetemben a mostanit megelőzően narancssárga autóm volt, amire nem találtam leírást, ezért úgy vettem, ahogyan még az óvodában tanultuk, hogy a narancssárga a sárga és a piros keveréke, a sárgáé, amely boldog, játékos, optimista jellemre utal, és azt mutatja, nem bánjuk, ha a megfelelő okokból felfigyelnek ránk, illetve a pirosé, amely a lendületről és a vonzerőről szól, így azok az emberek, akik a pirosat választják, gyakran társaságkedvelők, energikusak, és nem félnek felhívni magukra a figyelmet. A kettő kombinációja végül is többé-kevésbé elfogadható lenne, ha nem merülne fel a kérdés, hogy vajon valóban ennyit változtam-e néhány év alatt, arról nem is beszélve, hogy a narancssárga autót nem egy színskála alapján választottam, hanem készen kaptam, azt a járművet ugyanis használtan vásároltam. És ha még tovább megyünk, a narancssárga előtt sötétszürke, előtte ezüst, azt megelőzően pedig fehér autóm volt. Némiképp megkönnyíti a dolgomat, hogy a szakember a szürkét és az ezüstöt egy kalap alá veszi, szerinte ezek a praktikumot és a magabiztosságot jelképezik, az ilyen sofőrök a látszat helyett inkább az érzékenységet helyezik előtérbe, és – ahogyan fogalmaz – azt szeretnék, ha az autójuk nem feltűnő lenne, hanem harmonikusan illeszkedne bele a környezetbe. A fehér ezzel szemben letisztultságot és átgondoltságot áraszt, a tulajdonosaik jellemzően szeretik a rendezett, modern és minimalista dolgokat, illetve vonzó számukra az újrakezdés eszméje.
Kétségtelen, hogy nem vagyok könnyű helyzetben, mert ha érvényesek is lennének rám ezek a jellemzések, még akkor is nehéz lenne elképzelni, hogy ilyen gyorsan ennyire erőteljes változásokon mentem volna át az elmúlt évek során, ha nem lenne rólam köztudott, hogy mennyire fontosnak tartom a személyiségfejlődést, a folyamat különböző fázisainak megélését, illetve az állandó építkezést.
Szóval, szakemberek ide vagy oda, azt hiszem, maradok a jól bevált módszernél, és ha legközelebb elérkezik az ideje annak, hogy autót vásároljak, nagy valószínűséggel újra az alapján fogok dönteni, hogy melyik színben tetszik majd a legjobban az adott modell. Az meg, hogy mindez kinek mit árul el rólam, ki hisz-e azoknak a bizonyos árulkodó jeleknek, és ki nem, már legyen az ő gondjuk, akkor is, ha az autóm színe alapján azt gondolják rólam, hogy nyugodt vagyok, és magabiztos, akit nem könnyű megingatni, és akkor is, ha pontosan az ellenkezőjét feltételezik.
Nyitókép: Pixabay
