A farm, ahol élünk című western-dráma sorozat a hetvenes években akkora népszerűségnek örvendett, mint később Magyarországon a Barátok közt. Az eredeti címén Little House on the Prairie azonban az ármánykodás, helytelen mondathangsúly és gyakran megkérdőjelezhető minőségű színészi játék helyett egy kedves, vidám, különleges világban játszódó történet volt. Tulajdonképpen nem több ennél – de nem is kevesebb.
A sorozat Laura Ingalls Wilder regényeinek alapötletéből született. Az akkoriban a Bonanza című westernsorozatból ismert Michael Landon volt a rendező, a producer és több ízben a forgatókönyvíró is. Emellett ő volt a sorozat főszereplője.
A farm, ahol élünk a tizenkilencedik század végén játszódik, az amerikai polgárháború utáni időszakban. Az USA polgári megosztottságának ekkorra már hivatalosan vége volt – valójában nem is számít, a történet mikrovilágában ezek a történelmi feszültségek alig érzékelhetők.
A történet középpontjában az Ingalls család áll, amely mindössze egy pár ökörrel és némi poggyásszal érkezett Walnut Grove városába. A Landon alakította Charles Ingalls a feleségével és három lányával költözött a város szélére. Egy új élet reményében, szegényen, de a munka iránt érzett alázattal állt neki felszántani a prérit. Charles három helyen dolgozott, hogy fenntarthassa magát és családját. A nehéz munka eredménye az évadok során lassan meg is mutatkozik.
Bár a családban történtek tragédiák, betegség is sújtotta őket, ezáltal a mosoly is gyakran eltűnt az arcukról, a történetek végkifejlete mégsem volt tragikus. Minden probléma megoldódhat a hit, a szeretet és a kemény munka hármasával – üzente a sorozat. Ez a túlidealizált környezet azonban nem éppen történelemhű megközelítése a 19. századi pionírcsaládok életének.
A pionír szó úttörőt jelent, és ezt a kifejezést használták azokra a telepesekre is, akik a préri és a nyugati területek benépesítésében vettek részt. Földművesek, aranyásók, kereskedők, családos emberek voltak, akik farmokat, később falvakat és városokat hoztak létre. Bár mai szemmel talán már kevésbé érezzük annak a súlyát, hogy a pionírság mekkora áldozattal és kockázattal jár, azt még mi is érezzük, hogy a telepesek élete feleolyan romantikus sem volt, mint az Ingalls családé. Fontos kiemelni, hogy Laura Ingalls Wilder írónő (a sorozatban Melissa Gilbert alakítja) gyermekkönyveket, ifjúsági regényeket írt. Célközönsége miatt az idealizált körülmények elfogadhatók. Bár a sorozat mindössze a könyvek alapjait vette át, ezt a romantikus szemléletet mégis meghagyta. A western-dráma sorozat tulajdonképpen egy túlságosan is gyerekközpontú narratívát közvetítő mesévé válik. Ez olyan hatást kelt, amitől háttérbe szorulnak a sorozat által tíz évadon át képviselt értékek.
Bár a sorozat világa és benne az emberek folyamatosan változnak (a történet körülbelül tizenöt-tizenhat évet ölel fel), egy dolog örök: a családcentrikusság. Ezt a nézetet főként Charles Ingalls képviseli. A családon belüli viszonyokon keresztül a sorozat a korszellemhez méltó módon mutatja be a nemi szerepeket. Ingalls felesége, Caroline a sorozat elején engedelmes asszony, aki legfeljebb akkor nem hallgat férjére, amikor a család megmaradása a tét, míg a lányok szabadabb, modernebb felfogást képviselnek. A gyerekek közül Laura Ingalls története a legkidolgozottabb, karakterfejlődése túlzás nélkül a sorozat legértékesebb eleme. Míg gyerekként lázadó, erős igazságérzetű szeleburdi lány, az évadok során folyamatosan felelősségtudatos, érzelmileg stabil nő válik belőle. Felnőttként megházasodik, tanító lesz, saját családot alapít. Vagyis ő a pionírok második generációjának képviselője – míg szülei jól emlékeznek a préri előtti életre, addig Laura számára már Walnut Grove az egyetlen és igazi otthon. Ő jelképezi, hogy szükséges volt meghozni mindazt az áldozatot, amit a pionírság megkövetelt. A sorozat ezt mégis elfelejtette hangsúlyozni.
Igaz, nem az életvitel miatt, hanem egyszerűen csak az életre jellemző módon az érzelmek végig jelen vannak a sorozatban. Mary karakteréhez köthetőek a sorozat leglesújtóbb jelenetei, ráadásul esetében a sorozat mindkét alkalommal a lassú felismerést, a beletörődést hangsúlyozta. A Walnut Grove-i közösséget sem kerülték el a bajok – éhínség, tűzvész, betegség kíséri végig mindannyiuk életét. A romantikus szemléletnek hála ezek a gondok a közösség erejével általában megoldódnak, vagy elfogadhatóvá válnak.
A sorozat egyik legmeghatóbb pillanata az első epizód végén látható: a beteg Charles elesik munka közben, ám mivel a zsákhordást még aznap be kell fejezni, tovább próbálkozik a megerőltető munkával. Két kislánya a segítségére siet, őket követik a város lakói – szó nélkül adogatják egymás kezébe a zsákokat.
A némaság segítségével erős érzelmeket kiváltó jelenetek a sorozatban többször is visszatérnek. A legutolsó rész vége is ilyen, amikor Walnut Grove lakossága sorban robbantja fel házaikat, hogy a vasúttársaság ne tudja elvenni tőlük a várost. A sorozatot végig jellemző nosztalgia ezzel teljessé válik: a lezárás nemcsak szimbolikusan, a néző fejében létezik, hanem a sorozat világában is kibontakozik.
A farm, ahol élünk mára kultikus nosztalgiasorozattá vált. A hibái az erőszakban és tragédiákban nem szűkölködő világunkban inkább erényként nyilvánulnak meg. Az embereknek szükségük van a romantikus tündérmesékre, amelyekben az elkerülhetetlen sorscsapások is a pozitív jövő ígéretét hordozzák.
Nyitókép: Fotó: WMN
