2026. június 11., csütörtök

A belgrádi ügyészség az őrizet meghosszabbítását indítványozta Milić és Vuković ügyében

A belgrádi Felső Ügyészség (VJT) azt indítványozta a Belgrádi Felsőbíróság bírájánál, hogy további legfeljebb 30 nappal hosszabbítsák meg hét gyanúsított őrizetben tartását Aleksandar Nešović meggyilkolásával kapcsolatos ügyben. A gyanúsítottak között van Veselin Milić, a belgrádi rendőrség egykori vezetője is, írja az N1.

Az ügyészség közlése szerint Saša Vuković őrizetének meghosszabbítását a szökés veszélye, az esetleges bűnismétlés kockázata, valamint az indokolja, hogy az ellene felhozott bűncselekmény több mint tíz év szabadságvesztéssel büntethető. Az ügyészség szerint a bűncselekmény elkövetésének módja és következményei jelentős társadalmi felháborodást váltottak ki, ami veszélyeztetheti az eljárás zavartalan lefolytatását.

Veselin Milić esetében az ügyészség azért kérte az őrizet meghosszabbítását, mert fennáll a veszélye annak, hogy megsemmisítheti, elrejtheti vagy meghamisíthatja a bizonyítékokat.

Az ügyészség ugyanakkor Maria S., Danka V., Nenad L., Dejan S. és Jasna Ž. esetében is az őrizetben tartásának meghosszabbítását kezdeményezte.

Emlékeztetőül: a volt belgrádi rendőrfőkapitányt, Veselin Milićet, további tíz személlyel együtt tartóztatták le Aleksandar Nešović Baja május 12-én, a senjaki 27 étteremben történt meggyilkolása miatt.

A nyomozás szerint a lövéseket Saša Vuković, becenevén Boske adta le. Kezdetben azt feltételezték, hogy a gyilkosság Milić jelenlétében történt, és hogy ő három testőrével együtt részt vett a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében.

A belgrádi Felső Ügyészség azonban június 3-án közölte, hogy a három rendőr ellen benyújtott büntetőfeljelentést bizonyítékok hiányában elutasították.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A senjaki gyilkossági ügy hét gyanúsítottja, köztük a belgrádi rendőrség volt vezetője, további 30 napig maradhat őrizetben (Fotó: pixabay.com)