A nemek közötti egyenlőség nemzeti napja alkalmából csütörtökön a Szerbia Palotában megtartották a Szövetség az egyenlőségért című konferenciát, amelyen intézmények, nemzetközi szervezetek, a diplomáciai testület, önkormányzatok, a gazdasági szféra és a civil társadalom képviselői vettek részt.
Megnyitóbeszédében Tatjana Macura nemi egyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter kiemelte, hogy a nők oktatáshoz való hozzáférése és politikai jogainak kivívása teremtette meg az egyenlő esélyek és a nemek közötti egyenlőség alapjait, amelyek ma már a politikai kultúra elengedhetetlen részének számítanak.
– Úgy tűnik, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, milyen nehéz küzdelem vezetett ahhoz, hogy a nők tanulhassanak, dolgozhassanak, alkothassanak, döntéseket hozhassanak és a társadalmi élet egyenjogú résztvevőivé válhassanak. Gyakran azt látjuk, hogy más, kevésbé fontos szempontok háttérbe szorítják az oktatást, mintha az magától értetődő lenne, nem pedig az ország legértékesebb erőforrása – fogalmazott.
Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke az Európai nemi egyenlőségi politikák című panelbeszélgetésen kiemelte, hogy a hazai jogszabályoknak az európai normákkal való összehangolása, a nemek közötti egyenlőségről szóló törvény elfogadása, valamint a választási jogszabályok módosítása jelentősen hozzájárult a nők helyzetének javításához Vajdaságban és Szerbiában is.
– Az előző években meghozott stratégiai döntések lehetővé tették, hogy a nők láthatóbb szerepet töltsenek be a politikai, társadalmi és gazdasági életben, illetve hogy részt vegyenek a politikai folyamatok és törvények alakításában. Mindez elősegítette a kölcsönös támogatást, a szolidaritást és a nők helyzetének javítását célzó közös munkát is – mondta a tartományi kormány elnöke.
Hozzátette, hogy az elmúlt évek során intézményi mechanizmusokat is létrehoztak a nemi egyenlőség kérdésének nyomon követésére és fejlesztésére. A tartományi kormány elnöke az eddigi intézkedések eredményeiről szólva rámutatott, egyre több nő tölt be felelős tisztségeket országos, tartományi és helyi szinten, továbbá egyre jelentősebb szerepet vállal a gazdaságban és a vállalkozói szférában. Szavai szerint a tartományi képviselőház képviselőinek mintegy 42 százaléka nő, emellett számos önkormányzatban nő a polgármester és a községi elnök. A tartományi kormány tizenöt tagja közül öt nő, a jelenlegi összetételben pedig először nő tölti be az elnöki tisztséget.
– A nők ma a társadalom és az állam fejlődése szempontjából kulcsfontosságú területeket irányítanak. A tartományi kormány az elmúlt két évben különös figyelmet fordított a nők gazdasági megerősítésére, elsősorban a női vállalkozások támogatásán keresztül. Azon dolgozunk, hogy minél több nőt ösztönözzünk saját vállalkozás indítására – emelte ki.
Emlékeztetett arra is, hogy tavaly első alkalommal rendezték meg a Vállalkozó Nők Vásárát, amelynek célja a tapasztalatcsere és piaci pozíciójuk erősítése volt.
Justine Coulson, az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) albániai, szerbiai és észak-macedóniai igazgatója kijelentette, hogy a nemek közötti egyenlőség rendkívül összetett és sokrétű kérdés, amelynek egyik kulcsfontosságú eleme a nők munkaerőpiaci részvétele.
– Amikor a nők munkaerőpiaci részvételét vizsgáljuk a nyugat-balkáni országokban, bizonyos különbségeket tapasztalunk az egyes államok és régiók között. Ugyanakkor jelentős eltérés mutatkozik a férfiak és a nők munkaerőpiaci jelenléte között. A nők foglalkoztatottsági és gazdasági aktivitási aránya emellett alacsonyabb az Európai Unió átlagánál. A régió egyetlen országa sem éri el azt a női munkaerőpiaci részvételi arányt, amely több uniós országban jellemző – hangsúlyozta.
Nyitókép: Maja Gojković (balról) az Európai nemi egyenlőségi politikák című panelbeszélgetésen (Fotó: Tartományi kormány)



