A Szerbiai Fotószövetség és a helyi Rada Krstić fotóklub szervezésében Zomborban tartották a sorrendben 30. Szerbiai Ifjúsági Fotókiállítást. A rendezvény ezúttal nemzetközi jelleget is öltött, hála a zombori fotóklub igyekezetének, mellyel felelevenítette Baja és Zombor több mint négy évtizedre kiterjedő testvérvárosi együttműködése által a bajai fotósokkal létrejött kapcsolatot, illetve a két klub kialakította korabeli hármas együttműködést az eszéki fotósokkal. Az újbóli kapcsolatfelvétel jegyében versenyen kívül a diákotthonban sor került a bajai és eszéki fiatal fotósok közös tárlatára.
A szerbiai fiatal fotósok versenyjellegű bemutatkozására mintegy negyven szárnyait bontogató kis művész nevezett be Belgrádból, Nišből, Valjevóból, Čačakról, Sándorfalváról (Ivanovóról) és Zomborból. Milan Živković fotóművésznek, az egyszemélyes bírálóbizottságnak nem volt könnyű dolga, hiszen 162 színvonalas alkotás érkezett be, ezekből 82-t érdemesített elfogadásra és kiállításra, ezekből pedig 10-et díjazásra, 10-et dicséretre.
A megmérettetés kuriózuma, hogy a mintegy kétezer lelket számláló sándorfalvi klub tagjai, Nataša Pirkov, Kalapis Nikoleta és Goran Miladinović a 16 évnél fiatalabbak kategóriájában elnyerték az összes díjat.
A kétnapos rendezvény során a szépreményű fiatal fotósok műhelymunka révén eminens fotóművészektől szerezhettek újabb ismereteket.
