2026. július 2., csütörtök

Izgalmas július

Megkezdődött a Napsütötte nyári tábor Zentagunarason

Ha nyár, akkor Napsütötte nyári tábor Zentagunarason. A gyerekeknek izgalmas foglalkozásokat ígérő rendezvényt immár X. alkalommal hirdetik meg, és július végéig tart. A programokat hétfőnként, szerdánként, valamint péntekenként tartják, a záróalkalom pedig július 31-én lesz. Az eseményt ezúttal a Zentagunarasi Ifjúsági Klub tagjai koordinálják, de a falu több civil szervezete is készül különböző aktivitásokkal a kicsiknek – mondta Tari Katarina, az egyik szervező.

– A szervezésben részt vesz számos tagunk, nagyon sokat segít a húgom, Tari Eliza és Kádár Krisztina. A foglalkozásokat a gyerekeknek elsősorban az ifjúsági klub tartja, de az Armida Nőszervezet és a Csipkerózsa kézimunkacsoport is készül programokkal, ezenkívül a cserkészek is jelen lesznek két napot. A résztvevők számára különböző kreatív műhelyek lesznek, de az idén is tartunk sütés-főzést. Összesen 14 foglalkozást terveztünk, amelyek hétfőnként, szerdánként és péntekenként lesznek. A nyitónapon a kalóztematikát jártuk körbe: a gyerekek készítettek zászlókat, érmeket kellett megtalálniuk és különböző izgalmas feladatokat megoldaniuk. A tábor során tartunk két cserkésznapot, emellett sportnapok, vízi olimpia, kreatív foglalkozások és egy öko-divatbemutató is várja a résztvevőket. Ez arról szól, hogy újságpapírból kell ruhát tervezniük, amit majd bemutatnak, mint egy igazi divatbemutatón. Lesz kavicsfestés is, az alkotásokat pedig kerékpártúra keretében el fogjuk rejteni a faluban. Rövid üzeneteket írunk rájuk, és ezeket el lehet vinni. Pénteken kimegyünk a kosárlabdapályára, és különböző játékos feladatokkal várjuk a gyerekeket. Az idén is tervezzük, hogy a sportpálya melletti falat a táborozókkal közösen fessük le. A nőszervezet tagjai a fiatalokkal együtt készítenek majd valamilyen ételt, emellett pedig különböző kreatív foglalkozásokat is tervezünk a jelentkezőknek – közölte Tari Katarina, majd arról is szólt, hogy a nyitónapra 35 gyermek ment el. A foglalkozásokon általában 30–40-en vesznek részt, és nemcsak a falubeliek, hanem a környező településekről is. Az első napon Csantavérről és Topolyáról érkeztek résztvevők – árulta el a szervező, és hozzáfűzte, hogy egy magyarországi kisgyerek is rendszeresen csatlakozik hozzájuk, mivel a nagymamájánál tölti a nyarat.

A X. Napsütötte nyári tábor létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, Topolya község önkormányzata és a zentagunarasi helyi közösség támogatja.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lakatos János