Ada község napja alkalmából csütörtökön díszülést tartott a községi képviselő-testület a községházán, ahol Bilicki Zoltán polgármester és Lakatos Adrián képviselő-testületi elnök átadta a 2026-os községi elismeréseket és a polgármesteri köszönőleveleket a kitüntetetteknek az egybegyűlt anyaországi és hazai vendégek jelenlétében.
A kitüntetettek között van nyugalmazott helyi közösségi titkár és pedagógus, sportmunkás, diák és egyesületi vezető, akik az elmúlt időszakban tevékenységükkel Ada községet szolgálták, illetve jó hírét vitték a világba. Az adai képviselő-testület díszülését Lakatos Adrián, a testület elnöke nyitotta meg, aki ünnepi beszédében kiemelte, hogy Ada község napján a közösség összetartó ereje és értékei kerülnek a középpontba, amelyek összefűzik község múltját, jelenét és jövőjét. Hangsúlyozta, hogy a község fejlődése közös teljesítmény, amely mögött ott vannak a polgárok.
– Az elmúlt időszakban több olyan előrelépés is történt, amelyre közösen lehetünk büszkék. Megújult az Adát Törökfaluval összekötő útszakasz, amely nemcsak a településeket köti össze, hanem embereket és a családokat is. Fontos lépéseket tettünk a biztonságosabb és tisztább ivóvízellátás, valamint egy rendezettebb, tisztább és élhetőbb Ada község felé. Ezt a cél szolgálják az iskoláink felújításai és a folyamatban lévő beruházások is.
Amikor iskolát újítunk fel, nem csupán épületet korszerűsítünk, hanem a gyermekeink jövőjébe fektetünk. Amikor ingyenes tankönyvekkel segítjük az első és másodikos diákokat és családjaikat, akkor nemcsak anyagi terhet veszünk le a szülők válláról, hanem azt is üzenjük: a közösség számára fontos minden gyermek, aki itt kezdi tanulmányait. A korszerű hulladékgazdálkodás, a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés ügye szintén több egyszerű technikai vagy közigazgatási kérdésnél.
Ezek a döntések és törekvések arról szólnak, hogy felelősen gondolkodunk községünk jövőjéről, és arról, milyen települést szeretnénk továbbadni a gyermekeinknek – mondta Lakatos Adrián.
Varga Elfride és Radovan Tešić több évtizedes tevélkenységéért Életműdíjában részesült (Fotó: Gergely Árpád)
A képviselő-testület Ada község napja alkalmából két Életmű- és egy Pro Urbe díjat adományozott azoknak a helyi személynek, akik tevékenységükkel hozzájárultak a község fejlesztéséhez és fejlődéséhez. Ada Község Életműdíjában részesült az adai Varga Elfride, a II. helyi közösség nyugalmazott titkára, aki több évtizedes lelkiismeretes és példamutató munkájával, valamint szerteágazó közéleti szerepvállalásával járult hozzá a község fejlődéséhez. Ugyancsak életműdíjban részesült a moholi Radovan Tešić sportoló, sportmunkás, valamint labdarúgó- és úszóedző, aki négy évtizedes tevékenységével népszerűsítette a községet, és annak sportéletét bel- és külföldön. Az idén Ada község Pro Urbe-díját az adai Tót István, nyugalmazott pedagógus vette át kiemelkedő szakmai munkásságért, amellyel hozzájárult az Adai Műszaki Iskola fejlődéséhez és a régió oktatási rendszerének korszerűsítéséhez. A fiatalok alkotótevékenységének elismeréseként Ada Község Iuventus Pro Urbe díjban az idén két személy részesült: az adai Varsi Ádám, a helyi középiskola tanulója kiváló tanulmányai eredményéért és a labdarúgásban felmutatott kiemelkedő teljesítményéért, illetve a moholi Szvoreny Norbert, a Novak Radonić Általános Iskola diákja kiváló tanulmányi eredményéért, valamint a bel- és külföldi tanulmányi versenyeken elért kiemelkedő helyezésekért.
Gergely Árpád felvétele
Ada község napja alkalmából Bilicki Zoltán polgármester köszönőlevelet adományozott három személyeknek, közülük az egyiknek posztumusz, akik az elmúlt időszakban tevékenységükkel példát mutattak a közösségnek. A moholi Gordos Evelin, az adai Venus+ DC mazsorettklub vezetőjeként végzett egy évtizedes munkájáért részesült polgármesteri köszönőlevelében. Az adai Solymosi Enikő, a helyi Halász József Lovasklub elnöke a lovassport fejlesztéséért és a lóversenyzés hagyományainak megőrzéséért vette át a köszönőlevelet. Végül posztumusz polgármesteri köszönőlevélben részesült a törökfalui Nagy Némedi Ágoston, a közösség javát szolgáló fáradhatatlan munkájáért és önzetlen segítőkészségéért, valamint a helyi egyházi, kulturális és a közéletben vállalt példás szerepéért. Az elismerést az elmúlt évben elhunyt férfi fia, Nagy Némedi Zsolt vette át.
Ada község napja alkalmából pénteken, szombaton és vasárnap művelődési, szórakoztató, hagyományőrző, sport és kulináris rendezvénysorozat várja a látogatókat Adán és Valkaisoron. A rendezvénysorozat pénteken kezdődik az adai sétányon, ahol 14 órától kirakodóvásár, 16.30 órától zenés-táncos művelődési műsor és 20 órától az Acoustrinx és a Rokovnik ex-yu rock együttes koncertje várja a látogatókat. A szombati programon futóverseny, aratóünnepség és koncertek szerepelnek, a vasárnapin pedig főzőverseny, oldtimer találkozó és országos ügetőverseny.
Nyitókép: Ada község díjazottjai a helyi önkormányzat vezetőivel (Fotó: Gergely Árpád)



