2026. július 2., csütörtök

Újabb haladékot kapott a NIS

Július 31-éig meghosszabbították a vállalat működési engedélyét

Egy újabb hónap áll a Szerbiai Kőolajipari Vállalat rendelkezésére további sorsának alakítása céljából. Szakértők szerint a mostani döntés ideiglenesen enyhíti az ország energiabiztonságát érintő kockázatokat, mivel a pancsovai finomító továbbra is képes nyersolajat importálni és zavartalanul üzemelni, de most már hosszú távú megoldásra van szükség.

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának OFAC hivatala július 31-éig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működésére, valamint a JANAF kőolajszállításaira vonatkozó engedélyeket, és lehetővé tette a MOL és a Gazpromnyeft közötti egyeztetések folytatását is. Ugyanakkor a szakértők szerint a helyzet csak átmeneti, és mielőbbi hosszú távú megoldásra van szükség.

A döntés ideiglenes könnyebbség a szerbiai energiaellátás szempontjából, mivel a NIS továbbra is zavartalanul működhet és importálhat nyersolajat – nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Telelvízió műsorában Velimir Lukić, a Belgrádi Közgazdaságtudományi Kar tanára.

– Másfél évnyi, a NIS-t érintő szankciók és félévnyi tárgyalás után úgy tűnt, hogy július 1-je lesz az a fordulópont, amikor kiderül, hol is tartunk. Az előző két engedély rövid időtartama arra utalt, hogy az OFAC türelmetlen, eredményeket és a tárgyalások kimenetelét várja, és hogy jóindulata, illetve türelme nagyrészt elfogyott. Ezúttal azonban kellemes meglepetést okozott: újabb egy hónapot adott arra, hogy a felek megoldást találjanak – fejtette ki Lukić.

Arra reagálva, hogy a Gazpromnyeft állítólag kész eladni többségi részesedését a NIS-ben, Lukić hangsúlyozta: Szerbiának különböző lehetséges kimenetelekre is fel kell készülnie.

Emlékeztetett arra, hogy a szerb állam már most is jelentős tulajdonrésszel rendelkezik a NIS-ben, ezért az sem kizárt, hogy megpróbálja tovább növelni részesedését.

– Szerbia hosszú távú érdeke az, hogy megbízható stratégiai partnert találjon, amely irányítja a vállalatot, ugyanakkor az állam megőrizze jelenlegi befolyását és ellenőrzési jogait. Szerbia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentésében is jelezte, hogy van tartalékterve a NIS-re vonatkozóan,  és ez azt mutatja, hogy az állam nem fogja megengedni, hogy a vállalat leálljon.

„Amikor azt mondják, hogy Szerbiának van terve, az nem azt jelenti, hogy egyetlen megoldásra vagy forgatókönyvre épít. Inkább több lehetséges forgatókönyvvel számol, és az adott helyzethez alkalmazkodva dönti el, melyik lépést teszi meg. Mindez attól függ, hogyan alakulnak a tárgyalások, és mit tart elfogadhatónak a szankciókról döntő fél – fejtette ki Lukić.

A szakértő szerint a NIS jövőjére olyan hosszú távú megoldást kell találni, amely biztosítja a vállalat zavartalan működését és Szerbia energiabiztonságát, miközben megszünteti a szankciók jelentette kockázatot. Úgy véli, nem feltétlenül a teljes tulajdonosváltás az egyetlen lehetséges megoldás, hanem más, a felek számára is elfogadható megoldásokat is érdemes mérlegelni.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az év végén lejár a NIS és a JANAF közötti kőolajszállítási szerződés, amelynek újratárgyalása várhatóan nehéz lesz, mivel a horvát fél magasabb szállítási díjakat szeretne elérni.

Jelica Putniković, az Energija Balkan portál főszerkesztője is kedvező fejleménynek nevezte az engedélyek meghosszabbítását az ország energiabiztonsága szempontjából, ugyanakkor figyelmeztetett arra a lehetőségre is, hogy a július végéig tartó tárgyalások nem vezetnek kedvező eredményre.

– Különösen fontos, hogy a vállalat elegendő üzemanyag-tartalékot halmozzon fel, így egy esetleges kedvezőtlen fordulat esetén is biztosítható marad a hazai ellátás. A mostani egy hónapos haladék elsősorban arra ad lehetőséget, hogy a felek folytassák a tárgyalásokat, miközben a szerbiai üzemanyagpiac stabilitása sem kerül veszélybe. Szerbia korábban, amikor a NIS több mint száz napon keresztül nem tudott nyersolajat importálni, szintén fenn tudta tartani a folyamatos üzemanyag-ellátást. Még a közel-keleti konfliktus sem okozott ellátási zavarokat, bár az üzemanyagárak alakulására hatással volt. A jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy az ellátás biztonsága egyelőre nem került veszélybe, ugyanakkor a bizonytalanság hosszabb távon komoly kihívást jelenthet – fejtette ki Putniković.

A szakértő szerint azonban a működési engedély ismételt meghosszabbítása csak átmeneti megoldás, és nem kezeli a vállalat alapvető problémáit. A szankciók miatt a NIS továbbra is nehézségekbe ütközik a nemzetközi pénzügyi tranzakciók lebonyolításában, a finomító működéséhez szükséges pótalkatrészek beszerzésében, valamint a hosszú távú beruházások és fejlesztések megtervezésében. Véleménye szerint egy ekkora, a kutatástól és kitermeléstől kezdve a finomításon át a kiskereskedelemig több területen működő vállalat számára elengedhetetlen a kiszámítható működési környezet, ezért az ideiglenes engedélyek helyett mielőbb végleges és fenntartható megoldásra van szükség.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele