A szabadtéri mozi, a gyermektáborok és egy új munka- és mentorprogram is része annak a nyári kínálatnak, amellyel az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör várja az érdeklődőket. Bár a PiknikMozi első vetítését a rossz idő miatt el kellett halasztani, egymást érik a szervezet programjai június végén és július elején.
A Than Emlékház udvarán évek óta nagy népszerűségnek örvendő PiknikMozi az idén is ingyenes szabadtéri filmvetítésekkel várja a családokat. A szervezők arra biztatják a látogatókat, hogy pokróccal, párnával és rágcsálnivalóval érkezzenek, hiszen a nyári esték hangulatát klasszikus magyar filmek teszik teljessé. Az idei szezon július 3-án, pénteken 20:30-kor veszi kezdetét a Csinibaba című, kultikus magyar vígjátékkal. Ezt követően az Egy szoknya, egy nadrág, az István, a király, valamint a Sárkány és papucs című rajzfilm szerepel műsoron.
Az Alkotótábort a héten, június 29-e és július 3-a között tartják, a Barangoló tábort pedig a jövő héten, július 6-ától 10-ig. A táborok iránt az idén minden korábbinál nagyobb az érdeklődés, ezért a szervezők a tervezett 15 fős létszámot 20 főre emelték.
– Az ötlet néhány évvel ezelőtt született meg Gyurcsik Renáta kézművessel. Szerettünk volna segítséget nyújtani azoknak a szülőknek, akiknek a nyári szünet idején gondot okoz a kisiskolások felügyelete. A gyerekek reggeltől kora délutánig nálunk tölthetik a napot, de nem bentlakásos táborról van szó, mindenki hazamegy estére – mondta Bonifárt László, az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke. Mint elmagyarázta, a Barangoló tábor résztvevői Óbecse természeti és kulturális értékeit fedezik fel, a programok a város különböző helyszínein zajlanak. Az Alkotótábor ezzel szemben a Than Emlékházban kínál kreatív foglalkozásokat: a gyerekek festhetnek, gyurmázhatnak, valamint régi és új kézműves technikákkal is megismerkedhetnek.
A szervezet újdonsága a Work&Learn elnevezésű program, amely középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál pályaorientációs lehetőséget, illetve nyári munkát helyi vállalkozásoknál. A kezdeményezéshez tizenkét szakember és vállalkozás csatlakozott, a fiatalok pedig az önéletrajzuk benyújtásával jelentkezhettek.
– Eredetileg azt szerettük volna, hogy a diákok betekintést nyerjenek a különböző szakmák mindennapjaiba, például egy ügyvéd, fogorvos vagy építész munkájába. Az egyeztetések során azonban kiderült, hogy sokan nyári munkát is vállalnának, a vállalkozások pedig nyitottak voltak erre, így a mentorprogram mellé valódi munkalehetőséget is biztosítunk. Fontosnak tartottuk, hogy a jelentkezők önéletrajzot készítsenek, hiszen sok fiatalnak ez volt az első ilyen tapasztalata. A vállalkozások végül a hozzájuk eljuttatott önéletrajzok alapján választották ki a számukra megfelelő jelentkezőket – közölte Bonifárt László.
A 16 és 26 év közötti fiatalok számára meghirdetett program júliusban és augusztusban válósul meg.
Nyitókép: A héten zajló Alkotótábor a Than Emlékházban kínál kreatív foglalkozásokat (Fotó: Kancsár Izabella)



