Összesen 70 pacséri és kisújszállási gyermek vesz részt a református gyülekezet 27. gyermek- és ifjúsági táborában. A keddtől vasárnapig zajló találkozó ezúttal a Rám talált elnevezést kapta, és ennek a vezérgondolatnak megfelelően készültek kísérőprogramokkal a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány sepsiszentgyörgyi és udvarhelyi munkatársai javaslatára.
– A tábor az elmúlt évekkel ellentétben nem egyetlen történetre épül, hanem a Rám talált cím köré gyűjtöttük a témákat: azt járjuk körül, hogy életünk különböző emberpróbáló helyzeteiben hogyan találhat ránk Isten. Az a célunk, hogy elérjük azokat a gyerekeket, akik különböző nehézséggel küzdenek. Hogy rávezessük őket, a bibliai történetek valamilyen módon szólnak hozzánk, személyesen hozzájuk is, üzenhetnek az életünk különböző kihívásai közben. Az első nap vezérgondolata volt, hogy Jézus rám talált a félelmeimben, amelynek keretében a gyerekek félelmeiről beszélgettünk. Péter Jézus mellett olyan dolgokat is megtapasztalt, amikhez az emberi értelem fel sem ér. Amikor Jézusra nézett, nem süllyedt el, amikor pedig a félelmeire összpontosított, akkor azok elborították. Beszélgettünk a résztvevőkkel a félelmeikről, kihez fordulhatnak, mibe kapaszkodhatnak, valamint kikértük véleményüket a történetről is, és nagyszerű gondolatokat fogalmaztak meg. A második nap vezérgondolata, hogy Jézus rám talál a magányomban. Ehhez Lévi elhívását hozzuk segítségül. Nagyon sok gyermek magányos, amikor kiközösítik. Mindenkiben van érték, és ezt kell meglátni, megtanulni észre venni másokban is, sőt önmagunkban is – tudtuk meg Csányi Erzsébet lelkésznőtől, aki rámutatott arra is, hogy nem csupán az az értékes ember, akit általánosan elfogadnak, mert valamilyen követelménynek jobban megfelel.
– A harmadik nap vezérgondolata, hogy Jézus rám talál a betegségemben. Nem feltétlenül súlyos betegségre gondolok, hanem valami enyhébb allergiára vagy bármilyen más testi, lelki kihívásra, ami miatt kicsúfolhatják. Ezekben szintén Isten adhat megoldást. A következő címünk, hogy Jézus ránk talál a jólétben. Ennek is nagy aktualitása van, hiszen sok-sok az olyan gyermek, akinek mindent biztosítanak a szülei, mégis magányban él. Mert nincsenek igaz barátai, akárcsak Zákeusnk, akinek mindene megvolt, mégsem tudta az örömét, nehézségét senkivel sem megosztani. Az utolsó tábori napunk címe, hogy Jézus rám talál haragunkban, amikor a düh ráragad a gyerekekre, és nem akarják, nem tudják elengedni az egyéniségüket ért sérelmeket. Miután elengedik a haragot, felszabadulnak és megnyílnak – tette hozzá a lelkésznő.
A programok énektanításokkal kezdődnek, majd bevezetőjelenettel folytatják. Bibliai történetekről hallanak, aranymondást tanulnak, a csoportos foglalkozást követően étkeznek, és játék vagy kézműves-foglalkozás zárja a napot.
A játszóházasok és az óvodások a Csemete Játszóházban tartózkodnak délelőttönként, az iskolásokat három csoportra osztották fel.
A tábor programját összeállító székelyföldi csapat célja a vezérgondolatok és a történetek során rávilágítani a már Székelyföldön is ódivatúnak számító néphagyományokra és az egyetemes emberi értékekre.
Az alsósokkal Csányi Ágnes foglalkozik.
– A kisgyerekekhez, az alsósokhoz kicsit közelebb kell hozni a bibliai történeteket: többet beszélgetünk, számukra is könnyen érthető módon adjuk át a tanítást, és kérdéseken keresztül beszéljük át a hallottakat. A témához kapcsolódva kézműveskedünk is, ami ebben az életkorban nagyszerűen fejleszti a készségeiket – tudtuk meg Csányi Ágnestől.
A kisújszállási diákok Ökrösné Virág Judit hittantanárnő vezetésével érkeztek Pacsérra.
– A kisújszállási negyedikesek számára ez jutalomkirándulás. A gyermekek hazaviszik a megtapasztalt élményeket, elsősorban a jókedvet, a közös foglalkozásokat, a családoknál tapasztalt élményeket és hogy finomakat esznek – közölte a kísérő.
A táborozók felejthetetlen élményéért ötven felnőtt és ifjú önkéntes dolgozik a háttérben: besegítenek a konyhán, fuvarozzák az óvodásokat, és kiveszik a részüket a különféle szervezési feladatokból is. A pacséri református tábor vasárnap istentisztelettel zárul.
Csányi Ágnes foglalkozik az alsósokkal / Fotó: Facebook/Komáromi Gizella
Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana



