A Szerbiai Áramszolgáltató (EDS) arra figyelmezteti a polgárokat, hogy a nyugat-bácskai körzetben egyes személyek a vállalat munkatársainak adják ki magukat, és azt állítják, hogy ingyenes villanyoszlop-cserére vonatkozó kérelmeket írnak alá a lakosokkal.
Az EDS közleménye szerint a csalók félrevezetik az embereket: miközben azok azt hiszik, hogy a villanyoszlopok cseréjéhez szükséges dokumentumokat írják alá, valójában belgrádi ügyvédek részére adnak meghatalmazást, hogy pereket indítsanak az áramszolgáltató ellen – írja a SOinfo.
A közlemény szerint a csalók arra hivatkoznak, hogy a Szerbiai Áramszolgáltató nagyszabású villanyoszlopcsere-programot valósít meg, ezért aláírást kérnek az új oszlopok biztosításához, holott ilyen módon erre nincs lehetőség.
– A polgárokat kizárólag saját érdekeik érdekében manipulálják. A valódi cél az, hogy az aláírt meghatalmazások alapján bírósági eljárásokat indítsanak, joggal visszaélve pénzbeli kártérítést szerezzenek, ezzel pedig kárt okozzanak a Szerbiai Áramszolgáltatónak – áll a vállalat közleményében.
Az EDS emlékeztet arra, hogy az elosztóhálózat elemeinek karbantartása, cseréje és felújítása az áramszolgáltató, mint az elosztórendszer üzemeltetőjének hatáskörébe tartozik, a Szerb Köztársaság illetékes szabályozó szerveinek felügyelete mellett.
Az energetikai törvény értelmében a villanyoszlopok cseréjéről hivatalos közigazgatási eljárás keretében döntenek. Azoknak a polgároknak, akiknek kifogásuk van az áramszolgáltatással kapcsolatban, vagy szükségesnek tartják az oszlopok cseréjét, a területileg illetékes helyi áramszolgáltatóhoz kell fordulniuk.
A vállalat szerint az elosztórendszer üzemeltetőjének, illetve az illetékes villamosenergia-felügyeletnek a megkerülésével indított polgári perek eltérnek a jogszabályban előírt eljárástól, és lehetőséget teremtenek a joggal való visszaélésre, valamint jogtalan vagyoni haszon megszerzésére.
Az EDS közölte, hogy minden olyan személlyel szemben bírósági és egyéb eljárásokat kezdeményez, aki joggal való visszaéléssel próbál jogtalan anyagi előnyhöz jutni, és minden szükséges lépést megtesz jogainak védelme érdekében.
Nyitókép: A csalók aláírásokat gyűjtenek (Fotó: pixabay.com/Illusztráció)



