Az ukrajnai háború kezdete óta mintegy kétmillió orosz és ukrán katona esett el, sebesült meg vagy tűnt el – közölte a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS), írja a Beta hírügynökség.
A kutatóközpont becslése szerint Oroszország szenvedte el a legsúlyosabb katonai veszteségeket: az invázió több mint négy évvel ezelőtti kezdete óta az orosz fegyveres erők összes vesztesége – a sebesültekkel és eltűntekkel együtt – mintegy 1,4 millió főre tehető, ebből 400–450 ezer katona vesztette életét.
A jelentés szerint az ukrán hadsereg veszteségei közül mintegy 125 ezer katona halt meg, míg a sebesültek és eltűntek száma 525–625 ezer közé tehető.
A központ rámutatott arra is, hogy az ukrajnai háborúban elesett orosz katonák száma több mint négyszerese az Egyesült Államok második világháború óta valamennyi fegyveres konfliktusban elszenvedett halálos veszteségének, és több mint kilencszerese Oroszország második világháború utáni összes katonai konfliktusban elesett katonáinak.
Nyitókép: Egy washingtoni kutatóközpont szerint Oroszország veszteségei jóval meghaladják az ukrán hadseregét (Fotó: Beta/AP)



