2025. július 9., szerda

Zomborban a legmagasabbak a közműdíjak

Egyre aktívabb a Bolji Sombor polgárok egyesülete, szinte hétről hétre kirukkol egy-egy közéleti témával. Érthető is ez a tevékenysége, hiszen az egyesület nem titkolt ambíciója a megmérettetés a helyhatósági választásokon.

Legutóbb a közműdíjakat vetette össze Borislav Avramović, az egyesület igazgatóbizottságának alelnöke, és dr. Nataša Branković, az igazgatóbizottság tagja a városi ranggal rendelkező szerbiai települések szintjén. A közműdíjak meghatározása egyébként a helyhatóság illetősége.
Dr. Nataša Branković közölte, hogy Szerbia 27 városa között Zombor az ötödik helyen áll a távfűtési díj összegének tekintetében, de hozzátette, hogy Újvidéken, ahol 4 százalékkal, vagy Belgrádban, ahol 8 százalékkal drágább a távhő, az átlagkereset 30–40 százalékkal meghaladja a zombori átlagot. Részarányosan szemlélve világos, hogy az ország területén Zomborban a legdrágább a távfűtés, sőt, a helyi távfűtőművek újabb díjemelést kért az önkormányzattól. A távhő olcsóbb Szabadkán, Pancsován, Nagybecskereken, Nišben, Kragujevacon, Čačakon, Valjevón, Užicén, Kraljevón, Jagodinán, Novi Pazarban, és ezekben a városokban mindenütt magasabb az átlagbér, mint Zomborban.
Borislav Avramović szerint a város a vízdíj tekintetében is negatív rekorder, mert Szerbiában csak az újvidékiek fizetnek valamivel többet az ivóvíz köbméteréért, de ott jóval többet is keresnek az emberek. A mostani önkormányzat mandátuma alatt 64 százalékkal növekedett a vízdíj, és küszöbön áll egy újabb, 20 százalékot meghaladó emelés. A szemétkihordás ára tekintetében Zombor Szerbia tíz legdrágább városa között van, ennek a szolgáltatásnak a díja az elmúlt három esztendőben egynegyedével növekedett. 2008 elejétől négy és félszeresére emelkedett a levegőadó, csupán idén 51 százalékkal 2010-ez képest, a vagyonadó pedig 33 százalékkal növekedett.
– Miért kell a zombori polgároknak többet fizetniük a kommunális szolgáltatásokért, mint a legtöbb szerbiai városban? Ezeket a díjakat mielőbb elfogadható, és a polgárok által elviselhető szintre kell levinni – mondta Avramović.

Magyar ember Magyar Szót érdemel