A városban a Liberális Demokrata Párt és a Szerb Megújhodási Mozgalom aktivistái népszerűsítették a kormánypolitika megváltoztatását követelő, az LDP által megfogalmazott, és a Szerb Megújhodási Mozgalom, a Szociáldemokrata Unió, a Sandžaki Néppárt, a Sandžaki Demokrata Párt és a Bácskai Bunyevácok Szövetsége által támogatott nyilatkozatot.
A zombori aláírásgyűjtés tegnap részben lezárult. A város főutcáján fölállított standot számos érdeklődő kereste föl. Az aktivisták ugyan folytatják a támogató aláírások gyűjtését, de a városközpontban a tervek szerint nem állítanak újra standot.
Kérdésünkre Branko Krstić, az LDP városi bizottságának menedzsere elmondta, hogy a Fordulat kiáltványt eddig számos helybeli polgár támogatta, nem csupán az LDP és a SZMM tagjai és szimpatizánsai, hanem mások is, a civil szféra képviselői, valamint a kisebbségi pártok és egyesületek tagjai is.
– A Fordulat Szerbia polgárainak utolsó védvonala, az utolsó szerelvény utolsó kocsija, amelybe Szerbiának december kilencedikén be kell ugornia, hogy eljusson Európába, Európa pedig Szerbiába – mondta Krstić.
Nikola Pajić, a SZMM városi bizottságának elnöke közölte, hogy a nyilatkozatot azért fogalmazták meg közel egy hónappal ezelőtt, hogy útját állják az országban uralkodó negatív folyamatoknak, így a reformok akadályozásának, és az EU-csatlakozás érdekében vállalt kötelezettségek elmulasztásának. Másfelől ezzel a nyilatkozattal, ami immáron akcióvá terebélyesedett, mozgósítani kívánták a társadalom minden erejét a húsz évvel ezelőtt megfogalmazott cél elérése érdekében, ez pedig a csatlakozás az unióhoz, és az Európai Unió szabályainak szerbiai elfogadtatása.
– A dokumentum megfogalmazását közvetlenül a koszovói határátkelők elbarikádozása váltotta ki – nyilatkozta Pajić. – A Fordulat már meghozta első eredményét, államelnökünk felszólítása a barikádok fölszámolására lassan azokat a rönköket is eltünteti, amelyeket magunk állítottunk fel az unióba vezető úton. Meggyőződésünk, hogy azok, akik az elmúlt hetekben a nemzeti érdekek elárulásával vádolták a Fordulatot, most lesütik szemüket, azok pedig, akik még nem csatlakoztak hozzánk, mindannyiunk jóléte érdekében hallatják hangjukat – mondta SZMM zombori pártvezetője.
