2025. július 9., szerda

Lemondott a zombori közkórház igazgatója

A közkórház belgyógyászati osztálya (Fotó: Fekete J. József)

A köztisztségviselői megbízatások összeférhetetlensége folytán lemondott kórházigazgatói tisztségéről dr. Branislav Bojić, és megtartotta képviselői mandátumát a Tartományi Képviselőházban. Ezt a lépését már vagy két hónapja megtette, de csak tegnap jelentette be, miután a tartományi kormány is elfogadta lemondását.

Indoklásul azt hozta fel, hogy képviselői mandátuma megszűntével új képviselőválasztásra került volna sor, ugyanakkor a küszöbön álló általános választások során ezt az eljárást egyébként is lefolytatják, így nem kívánt felesleges procedúrát elindítani. Elmondta azt is, hogy igazgatói kinevezését jóváhagyta a Korrupcióellenes Ügynökség jogelődje, a köztisztségek összeférhetetlenségét vizsgáló szerv, de az alkotmánybíróság állásfoglalása egyértelmű, ennek jegyében cselekedett.
Dr. Branislav Bojić szívgyógyász kilenc éven át töltötte be az igazgatói tisztséget. A továbbiakban segédigazgatóként működik a zombori közkórházban, amit megbízott igazgatóként dr. Milan Grba vezet majd.
A lemondásban lévő igazgató még nyolc napig tölti be funkcióját, miután a tartomány hivatalos lapjában megjelenik a felmentéséről szóló határozat. Így még igazgatóként közölte, hogy a zombori közkórház 2000-től máig 3,8 millió euró összegben vásárolt gyógyászati eszközöket, műszereket és berendezéseket. A tartományi egészségügyi titkárság támogatásával a közeljövőben két doppler-vizsgálathoz szükséges berendezést, meg egy video-bronchoskópot szereznek be, ez utóbbit saját eszközökből. Egy-két éven belül négy kardiológus fejezi be szakosítását, így a doppler-ultrahangos vizsgálat jelentősen fölgyorsul majd.
A közkórház folyamatban lévő projektuma révén a megújuló energia-kihasználásról is gondot viselnek, napkollektorokat helyeznek a kórház épületeire, amivel meleg vizet állítanak elő. A 130 000 eurós beruházás havi félmillió dináros megtakarítást hoz a kórháznak.
Az idei fejlesztések egyike a nyolcágyas palliatív (tünetkezelő/elfekvő) osztály létesítése, amihez már sikerült beszerezni az összes berendezést.
– Legnagyobb csalódásom, hogy nem sikerült eddig létrehoznunk az új neurológiai osztályt – nyilatkozta dr. Branislav Bojić. – A Tartományi Nagyberuházási Alapnál megkaptuk a szükséges pénzt, lefolytattuk a közbeszerzést, viszont az alap május óta nem engedélyezte a szerződés aláírását a kivitelezővel. Pedig ma már állhatna az épület, elválaszthattuk volna a neurológiát a pszichiátriától, és a páciensek a közkórház körzetében minden egyéb, a vizsgálatokhoz elengedhetetlen osztályhoz közel kerültek volna.
Kérdésünkre, miszerint a zombori közkórház az egészségügyi ellátás 2010-es monitoringja szerint igencsak a sor végére került, a lemondásban lévő igazgató elmondta, akadnak gondok természetesen, de a figyelembe vett statisztikai adatokat szolgáltató kórházak nem azonos normák mellett számoltak be. Legtöbb helyen nem vették figyelembe, ha a páciens 75 éves kora után szívhalálban hunyt el, mert az várható, a zombori kórház szerint pedig a szívhalál tény, ezért az időskorúaknál is beszámították. A sebészeti beavatkozások során Zomborból csupán az altatásban végzett műtétekről számoltak be, miközben máshol odaszámolták a helyi érzéstelenítés alatt végzett műtéteket is.
– Miután magunk is úgy számoltunk, mint más kórházakban, kiderült, sokkal magasabb helyezést érdemeltünk, és ez a jövő évi elemzésben meg is mutatkozik majd – mondta a távozóban lévő kórházigazgató. Ugyanakkor elismerte, hogy egyes vizsgálatok várólistái példátlanul hosszúak, és a kórház gyógyszerellátása se zökkenőmentes.

Magyar ember Magyar Szót érdemel