A december 17-i választások miatt technikai okokból nem sikerült megtartani a referendumokat a helyi járulék bevezetéséről a község területén. Bácskossuthfalva, Gunaras és Njegoševo szavazati jogga...
Vajdaság
Reggel hét óra körül halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Bajsa és Topolya között a katonai laktanya környékén.
A közép-bánáti Magyarittabé osztozik a közép-bánáti szórványtelepülések sorsában. Az itt élő emberek többnyire földművelésből élnek, ez az első számú munkalehetőség, de idénymunkásként elszegődhetn...
Szenttamásra látogatott tegnap Srđan Budimčić, a Vajdasági Élelmiszerbank képviselője, aki a szociálisan nehéz helyzetben élők számára a tartós élelmiszercsomagok mellett tanfelszerelést is hozott. A csomagok egy részét kiosztották, a többi pedig a Vöröskereszt helyi szervezetébe került, onnan az aktivisták tovább folytatják a kézbesítést.
Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben vasárnap, január 21-én 19 órai kezdettel ünnepi rendezvényt tartanak a magyar kultúra napja alkalmából. A hentes – vígjáték egy házasságról című előadást Magyar Zsófia és Budinčević Krisztián, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színészei viszik színpadra.
Mozgalmas és eseményekben gazdag évet tud maga mögött a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesülete. A népes csoport munkájáról lapunknak Füstös Erzsébet, az egyesület elnöke nyilatkozott.

