2024. május 9., csütörtök

Felszentelték a lélekharangokat

Csendítéssel búcsúznak ezután az elhunytaktól a topolyai temetéseken

Új időszámítás kezdődött a két topolyai sírkertben, ugyanis felszentelték a Keleti és a Nyugati temetőben a múlt év végén felállított lélekharangokat, amelyek az elhunytakért csendülnek majd meg ezután, meghittebbé téve a temetéseket. A harangszentelő szertartást ft. mgr. Szakály József címzetes prépost, a topolyai Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa, valamint a pravoszláv egyházközösség lelkésze, Srbislav Stojanov plébános vezette. A rendezvényen jelen volt Topolya község polgármestere, Szatmári Adrián, Tomik Nimród polgármester-helyettes, valamint a községi tanács tagjai. A ceremóniákat követően felcsendültek a lélekharangok.

 

Fotó: Komgrad KK

Fotó: Komgrad KK

Ezzel kapcsolatban korábban a temetők fenntartásáért felelős Komgrad Kommunális Közvállalat igazgatónőjétől, Domány Dudás Dianától megtudtuk, hogy a harangokat tartó fakonstrukciók betonalapozása október közepén történt meg, majd ezután készült el még ősszel a környezethez illeszkedő állvány. A harangok egy szabadkai öntödében születtek meg, és méltó, kellemesen csengő hanggal kísérik az elhunytat utolsó útjára. A harangok távirányítással működnek, és csupán akkor hallatják a hangjukat, amikor a gyászszertartás alkalmával valaki üzembe helyezi őket.

Nyitókép: Ft. Szakály József és Srbislav Stojanov plébános felszentelte a lélekharangot (Komgrad KK)