2024. április 24., szerda

Téli etetés

A vadakról is gondoskodnak Magyarkanizsa községben

Mintegy harmincezer hektárnyi területen gondoskodik a vadakról Magyarkanizsa községben a Kapitány-réti Vadászegyesület. Nemcsak befektetés, hanem humánus tett is, amit véghez visznek minden télen. Ilyenkor a vadállatoknak is kevesebb élelem jut, amit a vadászok gondoskodásának köszönhetően észre sem vesznek, hisz az élelemellátásuk folyamatos a kihelyezett etetőkben. Boris Bajić okleveles mérnök, az egyesület elnöke elmondta, hogy a község területén számos etető áll a vadak rendelkezésére, amit folyamatosan utántöltenek, a fedett helyen minden állat találhat magának élelmet.

Boris Bajić

Boris Bajić

– A nagy- és apróvadak közül megannyi faj fellelhető ezen a területen: vaddisznó, őz, nyúl, fácán, fogoly, kacsa, liba is van. Nehéz megmondani, hogy miből mennyi van, de nagyjából negyven vaddisznó él ezen a részen, az őzállomány az ezret is meghaladja, az apróvadak számát március elején vadszámláláskor tudjuk meg – mondta az elnök, aki szerint az élőlények nincsenek bajban, de ilyenkor a vadászegyesület feladata az is, hogy segítsen az állatoknak könnyebben átvészelni a téli időszakot. – Különféle gabonát, szénát és herét is szoktunk felajánlani az állatoknak, amit nemcsak a vadászható fajok fogyasztanak el, hanem az összes vad lélek rájár. Az etetőkből minden településre jut, ezekből több mint száz van. A vadetetők kijelölt helyeken találhatók, amelyek felett védő is van, hogy eső esetén se menjen kárba a táplálék, amit kitettünk. A só is sokat segít az állatok metabolizmusában, azt is kiteszik a vadászok. Két vadőrünk mellett a vadászok a felelősek ezért a gondoskodásért. A vadőrök terepi munkájához az is hozzátartozik, hogy figyelemmel kövessék az etetők folyamatos ellátottságát, tehát töltik azokat, amikor arra szükség mutatkozik – mondta Boris Bajić, aki elárulta, nem ritka, hogy még márciusban is etetik az állatokat. – Az idén több mint két vagon kukorica, három tonna cirokmag, két tonna búza és többféle gabona áll rendelkezésre, amit szétosztunk az etetőkben. Vízre jelenleg nincs szükség, abból tudnak eleget találni, azt a nyári időszakban szoktuk pótolni. Mi, vadászok azért gondoskodunk a vadfajokról, mert ez egy elhivatottság számunkra, hogy segítsünk az állatoknak, hisz a mi tevékenységük nemcsak a kilövésről szól, hanem szem előtt tartjuk, hogy minden léleknek ezen a bolygón megvan a saját helye – hangsúlyozta az elnök.

Jelenleg március végéig a nagyvadak közül vaddisznóra vadászhatnak. A kocákra már nem lehet lőni, mert már az utódokat várják. Az őzszelektálás január 31-éig tart, csakúgy mint a fácánvadászat. A kacsákat és a libákat pedig február végéig keríthetik puskacsővégre. Azt követően a vadszámlálás és az évi tervek készítése lesz soron. A Kapitány-réti Vadászegyesület tagjai, ahogy azt az elnöküktől, Boris Bajićtól megtudtuk, jelenleg is azon dolgoznak, hogy hobbijukat, elhivatottságukat a lehető legkörültekintőbben végezzék, figyelembe véve az állatok igényeit, mert nem a kilövés a legnagyobb öröm számukra, hanem a természetben töltött idő, mely egymás megbecsüléséről is szól.

Nyitókép: A fedett etetők alatt minden vad talál magának élelmet, fotó: BB