2024. április 20., szombat

Kézművesség és közösségépítés

Moholon harminc fő tanul régi hagyományos mesterségeket A Szakkör program révén

A moholi Csobolyó Művelődési Egyesületben a múlt év októberétől már másodízben szervezik meg az érdeklődőknek a kézműves-alapképzést A Szakkör program keretében az anyaországi Nemzeti Művelődési Intézet és a magyarkanizsai Felnőttképzők Regionális Háza (Ferha) jóvoltából. Almádi Éva, a Csobolyó ME elnökségi tagja, A Szakkör program helyi szervezője elmondta, hogy harminc résztvevő öt kézművesség alapismereteit sajátíthatja el az októbertől májusig tartó képzés során, amelynek a helyszíne a Csobolyó-székház.

– Az idei képzés során a gyöngyfűzés két csoportban zajlik, a makramé, a tojásfestés, a mézeskalács-készítés és a gyertyaöntés egy-egy csoportban. A képzésen harminc fő vesz részt. A résztvevők korát illetően nagyon széles a paletta, mert a diáklányoktól a nyugdíjas nagymamákig mindenki megfordul itt, anyukák, idősebb és fiatalabb nők – magyarázta Almádi Éva. – A visszajelzések alapján a résztvevők azért jelentkeztek a képzésre, mert szeretnek kézműveskedni, és szeretnek közösségben lenni. Hasznos és jó számukra, hogy kipróbálhatják ezeket a régi, hagyományos mesterségeket. A csoportokon belül a résztvevők között nagyon jó és szoros kapcsolat alakult ki, és szeretnek jönni. Minden csoport maga beszéli meg, hogy milyen rendszeresen találkoznak, hetente egyszer-kétszer vagy kéthetente. Olykor csak két óra hosszára jönnek össze a csoporttagok, de ha kéthetente találkoznak, akkor egy kicsit hosszabb időre. Ezt ők határozzák meg úgy, ahogyan jónak látják – nyilatkozta A Szakkör helyi szervezője.

A képzés októbertől májusig tart. Almádi Éva elmondta, hogy összevárják, hogy minden csoport befejezze a képzést, és ugyanúgy, mint a múlt évben, egy közös kiállítással zárják ezt az évadot.

– Népszerű és tetszik az embereknek a program, amelyet már tavaly is megszerveztünk Moholon. Akik a múltkor részt vettek rajta, azok most új foglalkozást választottak, de vannak teljesen új résztvevők is. Moholon van érdeklődés A Szakkör program iránt. Ezek a kézműves-foglalkozások mind alapképzésnek számítanak. Egy-egy személy ügyességétől is függ, hogy ki mennyire sajátítja el az adott kézműves mesterséget, ez mindenkinél egyéni. Ez alapképzés kezdőknek, de aki szeretne egy-egy régi mesterségben továbbfejlődni, annak érdemes továbbmennie a Hagyományok Házába, ahol fejlesztheti a tudását. Ez a képzés jó alkalom arra, hogy az érdeklődők kipróbálják az adott kézművességet, ha megtetszik nekik, akkor utána továbbfejleszthetik magukat – hallottuk Almádi Évától.

Nyitókép: Tojásfestő és makraméfoglalkozások a Csobolyó-székházban, fotó: Csincsik Zsolt