2026. szeptember 24., csütörtök

Brnabić az N1 vitaműsorában: Azért jöttem el, mert Vučić ragaszkodott hozzá

Ana Brnabić, az Aleksandar Vučić – Egységes Szerbia lista harmadik helyen álló jelöltje nem válaszolt közvetlenül az N1 választási vitájában arra a kérdésre, hogy azért vállalta-e a szereplést, mert a nyilvánosságban a Szerb Haladó Párt (SZHP) támogatottságának csökkenéséről beszélnek.

Az N1 újságírója azzal kezdte a vitát, hogy megkérdezte Brnabićot, miért fogadta el most a meghívást, miután 2017 óta nem szerepelt élő műsorban ezen a televízión.

Brnabić a kérdésre nem adott közvetlen választ, ehelyett az N1-et bírálta. Azt állította, hogy a televízió a korábbi választási kampányokban még fizetett választási reklámidőt sem biztosított az általuk képviselt listának. Azt is mondta, hogy most sem szívesen érkezett a televízióba, mert szerinte az N1 korábban Aleksandar Vučić „dehumanizálásával” és „kriminalizálásával” foglalkozott.

Miután a műsorvezető ismételten arra kérte, válaszoljon az eredeti kérdésre, Brnabić azt mondta, azért vállalta a szereplést, mert Aleksandar Vučić ragaszkodott hozzá.

– Azért jöttem el, mert Aleksandar Vučić ragaszkodott hozzá. Tulajdonost váltottak, ő pedig azt mondta: adjunk egy esélyt, hadd lássák az emberek, mennyire pártatlanok – fogalmazott Brnabić.

A vita során Brnabić a blokádolók és a ćaci kifejezéseket is használta. Az N1 újságírója és Mirjana Nikolić, a Belgrádi Művészeti Egyetem rektora és az Egyetemista Lista – Az egyetemisták győznek jelöltje arra kérte, hogy ezeket ne használja a stúdióban, ezt követően Brnabić már az Egyetemista Lista megnevezést alkalmazta.

Nikolić úgy fogalmazott, hogy „a kulturált Szerbia még csak most jöhet el”, majd arra kérte vitapartnerét, hogy a polgárok iránti felelősséggel beszéljenek arról, mit tervez az Egyetemista Lista, illetve a Brnabić által képviselt lista.

Mirjana Nikolić arról is beszélt, hogy mérlegelte, részt vegyen-e a vitában. Mint mondta, döntésének egyik fő oka az volt, hogy szabályos módon, egy médiumtól kapott meghívást. Ugyanakkor hozzátette, tartott is a szerepléstől, mert szerinte az utóbbi időben gyakran kellemetlen olyan beszélgetésekben részt venni, amelyekben a másik fél hatalmi pozícióban van.

BRNABIĆ: BÜSZKE VAGYOK ARRA, AMIT AZ OKTATÁS TERÜLETÉN TETTÜNK

A vita központi témája az oktatás volt. Brnabić kijelentette, hogy büszke mindarra, amit az SZHP kormányzása alatt ezen a területen megvalósítottak.

Elmondása szerint 2017-ben miniszterelnökként a digitalizációt és az oktatást jelölte meg programbeszédének két prioritásaként, amit állítása szerint akkor Aleksandar Vučić kivételével sokan kétkedve fogadtak.

Brnabić az oktatásban dolgozók béremelkedéséről is beszélt. Közlése szerint egy tanár fizetése 2012-ben 391 euró volt, 2026 decemberében pedig 1030 euró lesz. Az egyetemi oktatók esetében a 2012-es mintegy 77 ezer dináros fizetés 2026 decemberére 191 ezer dinárra emelkedik.

– Ez mind azért történt, hogy megőrizzük a pedagógusok méltóságát, javítsuk életszínvonalukat, és minden lehetséges módon megköszönjük azt a munkát, amelyet végeznek – mondta.

Brnabić közlése szerint az oktatás költségvetése a 2012-es 140 milliárd dinárról 2026-ra 425 milliárd dinárra nőtt. Azt is elmondta, hogy míg 2011-ben a gyermekek 48 százaléka vett részt óvodai nevelésben, 2025-re ez az arány 64 százalékra emelkedett, céljuk pedig a 80 százalék feletti arány elérése.

Brnabić eredményként említette négy tudományos-technológiai park és három új tudományos intézet létrehozását is. Közlése szerint 2018-ban több mint ezer fiatal kutatót és doktoranduszt vontak be különböző projektekbe, ezt követően pedig évente mintegy száz fiatal kutató kapott lehetőséget.

Kiemelte továbbá a programozás kötelező tantárgyként való bevezetését az általános iskola ötödik osztályától, valamint azt, hogy több mint 60 millió eurót fordítottak gyors vezeték nélküli internet kiépítésére az ország iskoláiban.

NIKOLIĆ: AZ OKTATÁS MINDEN JÓL MŰKÖDŐ TÁRSADALOM ALAPJA

Mirjana Nikolić szerint az oktatás „minden normálisan működő társadalom kiindulópontja és alapja”, és a jövőben az általános iskolától a felsőoktatásig az egész társadalom fejlődésének motorjává kell válnia.

Nikolić szerint programjuk középpontjában a méltóság, a szakmaiság és a biztonság áll, emellett valóban ingyenes oktatást szeretnének.

– Mi az ingyenes oktatás mellett állunk, de nem pusztán jelszóként vagy olyan populista elképzelésként, mint az „ingyenes tankönyvek”, hanem valóban ingyenes oktatást szeretnénk, mindazzal együtt, amit ez magában foglal – mondta.

Nikolić hangsúlyozta az oktatási rendszer valamennyi szereplője számára biztosítandó egyenlő lehetőségeket. Ez szerinte egyaránt vonatkozik a diákokra, az egyetemi oktatókra, a tanárokra és az oktatási intézmények munkáját segítő személyzetre.

Az Egyetemista Lista programjának másik fontos elemeként a korszerűsítést említette, amelynek szerinte a tanulmányi és iskolai programokra, az oktatási módszerekre és a tantervekre egyaránt ki kell terjednie.

Nikolić szerint az ingyenes tankönyvek jó intézkedést jelenthetnek, hosszabb távon azonban a digitalizáció további lehetőségeket kínálhat. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a jövőben a gyermekek ingyenes digitális tankönyveket használjanak táblagépeken.

Hangsúlyozta azt is, hogy meg kell becsülni azokat a pedagógusokat, akik a gyermekek értékrendjét alakítják, és olyan fiatalokat nevelnek, akik képesek kritikusan gondolkodni.

Nikolić szerint arra kell törekedni, hogy a fiatalok ne kizárólag a közösségi médiában eléjük kerülő információk alapján hozzanak döntéseket, hanem mérlegeljenek, gondolkodjanak, és átfogó válaszokat keressenek az őket érintő kérdésekre.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ana Brnabić és Mirjana Nikolić, az Egyetemista Lista jelöltje az oktatásról vitázott az N1 műsorában (Fotó: Screenshot/N1)